Hirdetés

Az aranyér nem válogat: így alakulhat ki kortól és nemtől függetlenül (x)

Betegségek
2021. június 02. 10:01

Még mindig tabutémának számít, pedig az aranyér minden harmadik embert érinti élete során, ötven év felett pedig minden második ember szenved tőle.

Ez a betegség főként civilizációs ártalmak miatt alakul ki, így különösen gyakori az ülő életmódhoz szokott társadalmakban.

A modern életvitel lehet az oka

Az aranyér kellemetlen panaszokkal járó betegség, amelyről nem szívesen beszélünk, hiszen a hátsó felünket érinti, ezért tabutémaként kezeljük. Sokan, főleg a nők, „cikinek” érzik, pedig nem szabad szégyellni, hiszen az emberek jelentős része az élete során megtapasztalja az aranyérrel járó tüneteket. Ez a betegség olyan civilizációs ártalmak miatt alakulhat ki, mint a mozgásszegény, ülő életmód, a helytelen táplálkozás, a nem optimális WC-használat (pl. hosszadalmas trónolás), az elhízás, vagy a kevés folyadékfogyasztás. Az aranyérre való hajlam a családon belül halmozódhat is, mivel bizonyos kötőszöveti gyengeségek öröklődhetnek.

Így előzhetjük meg az aranyér kialakulását

Az aranyérről alapesetben nem is tudjuk, hogy létezik. A végbélnyílás közelében található érpárnáról van ugyanis szó, amelynek az a feladata, hogy a végbél működését szabályozza. A túl sok ülés vagy a megerőltetés miatt azonban ezek az erek be is gyulladhatnak, megnagyobbodhatnak, ami aranyeres csomók kialakulásához vezethet.

Az egyik leggyakoribb kiváltó ok a székrekedés, ami miatt székelés közben erőlködünk. Ezért a székrekedést érdemes elkerülni megfelelő táplálkozással, minél több rostban gazdag élelmiszer fogyasztásával. Aki ugyanis kevés rostot fogyaszt, annak a széklete tömörebbé válik, ami sokkal nehezebbé teheti a székletürítést. A rendszeres alkoholfogyasztás, valamint a csípős, fűszeres ételek szintén elősegíthetik a betegség kialakulását. Fontos a rendszeres fizikai aktivitás, mozgás is. A sport ugyanis serkenti a vérkeringést és az anyagcserét, jó hatással van a hormonrendszerre és megmozgatja a belső szerveket. Ám az aranyér szempontjából nem mindegy, hogy milyen mozgásformát választunk. Kerüljük az olyan sportokat, amelyek során nagy a végbéltájra és a gátra nehezedő nyomás, és mindig tartsuk szem előtt a fokozatosság elvét: soha ne erőltessük meg magunkat hirtelen!

A Proktis segíthet, ha mégis kialakult az aranyér

Ha a helyes életmód ellenére is jelentkeznek az aranyér első tünetei, mint a székelés közbeni fájdalom, a viszketés a végbéltájon és esetleg a vérzés, akkor cselekedjünk minél előbb. A hialuronsav és több gyógynövény előnyös hatásait egyesítő Proktis-M termékcsalád hatékony segítség a kellemetlen panaszok enyhítésére.

Klinikai vizsgálatok igazolják a hialuronsav kiváló hidratáló képességét, amely felgyorsítja és javítja a szövet-helyreállítást, sebgyógyulást. A Proktis-M kúp a végbélben, míg a Proktis-M plus kenőcs a végbélnyílás körül jelentkező panaszok enyhítésére, a tünetektől függően akár kombinálva is használható. Recept nélkül kaphatóak a gyógyszertárban.

A KOCKÁZATOKRÓL OLVASSA EL A HASZNÁLATI ÚTMUTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Phytotec Hungária
# aranyér# aranyér tünetei# aranyér kezelése# aranyér ellen# proktis

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk