Ezeket látta már?

Hirdetés

Az élet IBS-sel: egy rejtélyes betegség, és amit tudni lehet róla

IBS, vagyis irritábilis bélszindróma kialakulásának oka és kezelése

A hasi fájdalmak sok mindent jelezhetnek, ezért gyakran nem is derül ki, hogy az IBS áll a háttérben.

Gyomorpanaszok, puffadás, görcsök, alhasi fájdalom, hasmenés…Az IBS az emberek 11 százalékát – javarészt a nőket – érinti, és bár nem gyógyítható, komplex terápiával eredményesen kezelhető, és akár egy tartósan tünetmentes állapot is előidézhető.

Nincs oka, de sok mindent okozhat

Az IBS, azaz irritábilis bél szindróma olyan krónikus állapot, amely nemcsak kellemetlen, de egyenesen képes megkeseríteni a betegek életét – olyannyira, hogy a fizikális tünetek mellett mentális panaszokat is okozhat. Maga az elnevezés a bélrendszer megváltozott működésére utal, ami a vastagbél ürítésének zavarával és számos kellemetlen tünettel jár a hasi diszkomfortérzéstől a görcsös fájdalmakon keresztül a hasmenésig, székrekedésig vagy akár az alvászavarokig és az állandó fáradtságig.

Bár az egyik leggyakoribb bélműködési rendellenesség, még ma sem teljesen tisztázott az eredete, ugyanis semmilyen kóros szervi elváltozással nem jár. Ugyanúgy származhat a bélfal sérüléséből, a mikrobiom kiegyensúlyozatlanságából, mint a különböző gyulladásokból és érzékenységekből. Állhat a háttérben fertőzés vagy stressz, lehet hormonális vagy genetikai.

Az életmódunk megváltoztatásával, hatékony stresszkezeléssel is sokat tehetünk ellene Az életmódváltással, hatékony stresszkezeléssel is sokat tehetünk az IBS tünetei ellen Forrás: MagnaPharm

A tudósok folyamatosan kutatják a kérdést, ahogy a gyógymódokat is. Manapság a legvalószínűbb magyarázat, hogy a központi idegrendszer és bélrendszer közötti kommunikáció hiánya okozhatja.

Mi a teendő IBS-gyanú esetén?

Mivel az IBS-re jellemző tünetegyüttes igen szerteágazó és számos egyéb betegségre is jellemző, az első és legfontosabb teendő az okok feltárása. Csak a szakember (gasztroenterológus) állapíthatja meg, hogy – az általa elrendelt vizsgálatok eredményei alapján – mivel állunk szemben, és merre érdemes elindulni. A tüneti kezelés mellett a megfelelő életmód kialakítása is csökkentheti az IBS-fellángolások gyakoriságát. Tekintve pedig, hogy ahány ember, annyiféle lehet a betegség lefolyása, érdemes naplót vezetni róla.

Fontos, hogy megfelelően táplálkozzunk és kerüljünk bizonyos ételeket, italokat, összetevőket Fontos, hogy megfelelően táplálkozzunk és kerüljünk bizonyos ételeket, italokat, összetevőket Forrás: MagnaPharm

Az étkezés átalakításával, mozgással és bizonyos pszichológiai módszerek, például a kognitív viselkedésterápia alkalmazásával jól kordában tartható a betegség. Érdemes kerülni a gázképző zöldségeket (karfiol, brokkoli, bab stb.), a túl zsíros és fűszeres ételeket, a laktózt, a koffeint, az alkoholt és a szénsavas üdítőket. A megfelelő folyadékbevitel, a rostokban gazdag zöldségek, gyümölcsök és gabonafélék viszont kifejezetten ajánlottak. Az egészséges bélműködést elősegíthetjük azzal is, ha rendszert viszünk az étkezésünkbe és az életünkbe. Vagyis ajánlott minden nap azonos időben, lehetőleg többször keveset enni. Emellett a testedzés és a stresszoldás – ahogy szinte az összes betegségnél – itt is nagyban hozzájárul a mindennapi jólléthez.

A bélflóra egyensúlya kulcsszerepet játszhat

A gyomor- és bélrendszer rendellenességei gyakran összefüggenek a mikrobiom működésével. Az IBS-sel sincs ez másképp. A kezelési tervben, – amely mindig az adott páciens egyedi tüneteihez igazítva kerül kialakításra –, fontos szerepet kapnak a bél-mikrobiomra szabott megoldások. Ilyen a B. longum 35624® kultúrát tartalmazó Alflorex® IBS, amely hatékonyan enyhítheti az irritábilis bél szindróma tüneteit, azaz a felfúvódást, a gázképződést, az alhasi fájdalmat, a hasmenést és a szorulást. A benne található – az emberi bélben egyébként természetes módon előforduló – egyedi baktérium nyugtató és erősítő réteget képezve a bél falán, védi meg azt. A világ egyik vezető mikrobiom-kutató központjának klinikusaival közösen felfedezett és kifejlesztett termék glutén-, laktóz-, tej, tejtermék-, tartósítószer- és szójamentes, valamint vegetáriánusok is szedhetik. Mindössze napi egy kapszula akár már 1-2 hét elteltével enyhülést hozhat.

Tudjon meg többet a https://www.symbiosys.co.hu/ weboldalon, vagy kattintson IDE!

Forgalmazza:

Magna Pharm Hungary Kft.

1143 Budapest, Gizella út 42-44. Moha irodaház

kockazatokrol
Forrás: MagnaPharm
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához