Koronavírus: a jövőben 2 különböző védőoltást is beadhatnak

Egeszsegkalauz
2021. május 02. 13:45

A BionTech vezetője most azt mérlegeli, hogy az mRNS után az elölt vírust vagy adenovírust tartalmazó vakcina jöhetne.

Ugur Sahin, a BioNTech elnök-vezérigazgatója a Global Timesnak nyilatkozott, miszerint hamarosan a tárgyalások végére érhetnek a Foshun gyógyszergyártó céggel, aminek végeredményeként megkezdődhet a BioNTech vakcina tömeggyártása Kínában.

Az interjúban azt is elmondta a vezérigazgató, hogy a jövőben a különböző típusú védőoltásokat kombinálhatnánk, hogy még hatékonyabbak legyenek. Mivel az ellenanyag idővel kiürül a szervezetből, ezért egy plusz vakcina meg tudja hosszabbítani a hatását. Ez a vakcina pedig más típusú is lehetne, mint az, amivel eredetileg oltották az illetőt.

Azaz például a Pfizer mRNS oltása után egy elölt vírust vagy adenovírust tartalmazó védőoltást is beadhatnának. Tény azonban, hogy kutatásokat még ez irányban nem végeztek, de az ötlet már többekben felmerült, így számíthatunk arra, hogy a jövőben többet hallunk majd a különböző típusú vakcinák egymásra gyakorolt hatásáról, illetve azok vizsgálatáról.

Olvassa el ezt is!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# pfizer# vakcina# oltás# Biontech

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk