Ezeket látta már?

Indiai mutáns: ez a változat fertőző igazán

post-covid, koronavírus, köhögés

Kiderült, az indiai mutáns melyik variánsa veszélyes igazán.

Indiai mutáns: egy variánsa fertőző igazán

Korábban az indiai mutáns mindhárom változatát veszélyesnek ítélte meg az Egészségügyi Világszervezet, most azonban kiderült, hogy új nevén a delta, azaz a B.1.617.2-es változat veszélyes. Gyorsan terjed, halálosabb, és lehetséges, hogy a vakcinák nem hatnak kellő mértékben a variánsra.

A WHO a másik két variánssal kapcsolatba elmondta, hogy azoknál alacsonyabb fertőzési mutatókat figyeltek meg, A WHO korábban az egész B.1.617-es variánst aggodalomra okot adónak minősítette. Sem a B.1.617.1-es, sem a B.1.617.3-as változatát nem tartják még csak érdeklődésre okot adónak sem. - írja a Népszava

Maria Van Kerkhove, a WHO Covid-19-cel foglalkozó technikai csoportjának vezetője elmondta: a vietnami hatóságok által szombaton jelentett új hibrid variáns valójában a delta variációjának tűnik. Az indiai járványügyi helyzet berobbanásáért részben felelőssé tett B.1.617 mára már több mint 50 különböző területen van jelen, a variánsnak eddig három mutációját azonosították.

Az indai mutáns 4 jellemző tünete

Kutatók szerint az új variáns új tünetekkel jelentkezett. A korábban jól ismert tünetek (pl. a láz, a száraz köhögés, a szag- és ízérzékelés elvesztése, a légzési nehézségek stb.) mellé az alábbi négy tünetcsoportot jelölték meg a vizsgálatok szerint:

  1. kötőhártya-gyulladás (pink eyes): ez a szem kipirosodását, duzzanatát, váladékozását jelenti
  2. emésztőrendszeri panaszok: hányinger, hányás, hasmenés
  3. hallással kapcsolatos panaszok: fülzúgás, fülcsengés, szédülés
  4. feketegomba-fertőzés

A fektegomba-fertőzésről itt írtunk, kattintson tovább

Forrás: népszava
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához