Ezeket látta már?

Karikó: „Amikor bejön az RNS vakcina, akkor a meccs el van döntve, a vírus ki van ütve”

Kariko Katalin

Karikó Katalin egy interjúban elárulta, hogyan készült el a koronavírus elleni vakcina.

Karikó Katalint a koronavírus elleni mRNS-vakcina kifejlesztése miatt az orvosi Nobel-díj várományosai között emlegetik, de áttörő sikerű eljárásának köszönhetően a jövőben sokkal nagyobb előnyünk lesz számos más betegséggel szemben is. A Brain Bar Mi a kérdés? című podcastsorozatának legújabb részében a kutatónő azt is elárulta, hogy milyen akadályokkal kellett megküzdenie a vakcina megalkotásához vezető úton. Beszélt többek között az RNS-ek szerepéről és arról is, hogy pontosan miből áll és hogyan készült el a koronavírus elleni vakcina.

Évtizedek óta kutatja az mRNS-t

Karikó Katalint egy szerény tudósnőként ismeri a világ, aki pénzdíjait azonnal eladományozza, és még mindig a régi autójával jár. Anno az RNS-ben rejlő lehetőségek vonzották őt erre a területre, már 1978 óta ezzel foglalkozik.

„A génterápia árnyékában dolgoztunk mi” - mondta el a kezdetekről. „Én úgy gondoltam, hogy a legtöbb betegség nem génhiba, a legtöbb embernek van egy kis sebe vagy akkut betegsége, amit csak egyszer-kétszer kellene valamilyen RNS-sel megkezelni (…) ha a fehérjét kódoló RNS-t odavisszük a sebre, az meggyorsítaná a gyógyulást.” Nem vezetett egyszerű út a ma ismert mRNS eljárás szabadalmaztatásához. „Volt, hogy Chicago-tól Buffalo-ig a hónom alatt vittem a jeges táskában az RNS-eket– mondta nevetve. Végül nem is az általa alapított céghez, hanem a Modernához és a BioNTech-hez került a jog. Az utóbbihoz „követte” Karikó Katalin is, a koronavírus megjelenése pedig már a BioNTech alelnökeként érte. A módosított RNS vakcináról először 2017-ben írták, hogy működik, az eljárásra is ekkor figyeltek fel a gyógyszercégek. „2018-ben a Pfizer felkereste a BioNTech-et, hogy az influenza ellen RNS vakcinát akarnak kifejleszteni, és ebben az évben el is kezdtük a munkálatokat. Az utolsó pillanatban kellett átváltani a koronavírusra.”

mRNS a rák ellen

Bár a nevét már világszerte ismerik, kevesen tudják, hogy majdnem abbahagyta az mRNS-kutatást, és más területet választott.

„A kísérletek során majd’ 10 évig nem derült ki, hogy az RNS, amit készítek, gyulladást okoz. 4 éven keresztül csak azon dolgoztam, hogy ezt kiküszöböljem, úgy, hogy nem tudtam, hogy ez lehetséges-e egyáltalán. 5 módosítást tudtunk megcsinálni, szurkoltunk, hogy ezek között legyen az, ami hatásos. Végül egy módosítással olyan RNS-t tudtunk csinálni, amellyel terápiás fehérjét lehetett volna kódolni. El se akartuk hinni, hogy ilyen létezik.”

A kutatónő folytatja az mRNS-kutatást a járvány lecsengése után is, ebben látja a gyógyítás jövőjét. A tumorokba beinjektált RNS kutatására, az autoimmun betegségek gyógyítására és a rák elleni vakcinációra akarja a legnagyobb hangsúlyt helyezni.

„Az immunrendszer és a vírusok állandóan harcolnak, de amikor bejön az RNS vakcina, akkor a meccs el van döntve, a vírus ki van ütve” – mondta Karikó Katalin.

A teljes interjút a BrainBar Spotify és YouTube csatornáján érheti el.

Ez is érdekelheti:

Forrás: BrainBar
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához