Ezeket látta már?

Kullancsveszély: ezek Magyarország leginkább fertőzött területei

túra, kirándulás, kulacs, cipő, sátor, természet

Elmondjuk, hogyan előzheti meg a legnagyobb eséllyel a kullancsok terjesztette fertőzéseket.

Már nagyon várjuk, hogy igazán beköszöntsön a tavasz, és egyre hosszabb kirándulásokra indulhassunk a természetben. Előtte azonban fontos, hogy gondoskodjunk a kullancsok által terjesztett betegségekről, és arról, hogyan tudjuk megelőzni ezeket.

Indul a kiránduló szezon – figyeljünk oda a kullancsok által terjesztett fertőzésekre!

Mielőtt azonban megtervezzük a szabadtéri programokat, érdemes tájékozódnunk a kullancshelyzetről, hiszen Európában a kullancs által terjesztett betegségek, fertőzések tekintetében Magyarország közepesen fertőzött országnak számít. 1

A kullancsok előfordulását tekintve hazánkban Zala, Somogy, Vas, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye a kiemelten veszélyes zónák, de az ország más régióiban is fontos az elővigyázatosság, hiszen mára már kertjeinkbe, városi parkjainkba is beköltöztek a kullancsok.1 Az elmúlt évek enyhe téli időjárása kimondottan kedvezett a kullancsok áttelelésének, így akár egész évben nagyobb valószínűséggel találkozhatunk ezekkel a kellemetlen kis vérszívókkal.

A közönséges kullancs csípése általában nem veszélyes, de ha az élősködő fertőzött volt, már komolyabb gondot jelent, többféle betegséget, például Lyme-kórt, vagy FSME-vírus*2 okozta agyvelőgyulladást (kullancsencephalitist) okozhat.1

Milyen betegségeket terjesztenek a kullancsok?

A kullancsencephalitis Közép-Európában a legelterjedtebb kullancsok által terjesztett vírusos megbetegedés, amelyet az FSME-vírus okoz.3 Az FSME-vírus által okozott agyvelőgyulladás sem vírus elleni gyógyszerrel, sem antibiotikummal nem gyógyítható, viszont léteznek ellene védőoltások. 4,5

A kullancsfertőzés okozta betegség kezdeti fázisában a tünetek nagyon hasonlóak a megfázásos tünetekhez, ezért ajánlott körültekintően eljárni, és a védekezésre, illetve a kullancsencephalitis megelőzésére is gondolni.4

A zárt cipő hosszú szárú zoknival, a világos öltözet (melyen hamarabb észrevehető az éppen mászó kullancs) és a kullancs elleni sprayk használata segíthet abban, hogy a kis vérszívók inkább elkerüljenek minket, de a kullancsok által hordozott egyes fertőzések ellen hatékony segítség lehet a védőoltás is.3,4

Bár a Lyme-kór ellen nincs, az FSME-vírus ellen már évtizedek óta léteznek olyan védőoltások, amelyekkel az általa okozott vírusos agyvelőgyulladás és agyhártyagyulladás is megelőzhető. Ideális a kora tavasszal megkezdett oltásrend, így akár 1 hónapon belül védettséget lehet szerezni az FSME-vírus ellen.5

*FSME-vírus: Frühsommer-Meningoenzephalitis Virus, kullancs-encephalitis vírus

Hyalomma-kullancs: ezek a fertőzés jelei - olvasson tovább!

Referenciák:

1. Országos Epidemiológiai Központ 2. Módszertani levél a kullancsok elleni védekezésről, Epinfo 16. évfolyam 3. KÜLÖNSZÁM 2009. május4. http://www.oek.hu/oek.web?to=1725,2496&nid=926&pid=1&lang=hun Utolsó megtekintés:2022. 02. 22.

2. FSME: Risikogebiete in Deutschland (Stand: April 2011), Epidemiologisches Bulletin 17/2011 RKI, 2. Mai 2011/ Nr. 17. https://www.rki.de/DE/Content/Infekt/ EpidBull/Archiv/2011/Ausgaben/17_11.pdf?__blob=publicationFile

3. D. Amicizia at al. Epidemiology of tick-borne encephalitis (TBE) in Europe and its prevention by available vaccines. Human Vaccines & Immunotherapeutics 9:5, 1163–1171; May 2013;

4. Lars Lindquist: Tick born encephalitis. Lancet 2008; 371: 1861–71

5. Módszertani levél a 2021. évi védőoltásokról. Elérhető: https://www.antsz.hu/felso_menu/temaink/jarvany/modszertani_levelek Utolsó megtekintés: 2022.02.22.

Forrás: EgészségKalauz