Ezeket látta már?

Majomhimlő: elindult a közös uniós vakcinabeszerzés

majomhimlő, vírus, majomhimlő tünetei, gyógyszer, vakvina, oltás

Az első szállítások már júniusban megkezdődhetnek.

Az Európai Unió úgy döntött, hogy a majomhimlő ellen a tagállamok közösen vásárolnak oltóanyagot és antivirális szereket – közölte Richard Bergstrom, Svédország oltási programjainak irányítója.

A Dagens Nyheter svéd napilap értesülése szerint az EU a dániai székhelyű Bavarian Nordic biotechnológiai vállalat által gyártott Imvanex vakcinából, illetve az amerikai Siga Technologies vállalat Tecovirimat nevű vírusellenes gyógyszeréből vásárol.

Bergstrom elmondta, még egyik céggel sem kötöttek szerződést, de úgy véli, a folyamat gyorsan fog menni, nagyjából egy hét múlva meglesznek a szerződések, és az első szállítások akár már júniusban megkezdődhetnek.

A majomhimlő elnevezése arra utal, hogy a vírusos fertőzést elsőként afrikai majmokban mutatták ki. Világszerte eddig mintegy 250 esetet regisztráltak május eleje óta 19 országban, ugyanakkor a WHO úgy véli: a széles körű terjedés kockázata alacsony.

1979 előtt született és magyar? Ezért nem kell aggódnia a majomhimlő miatt - olvasson tovább!

A most megjelent vírusvariánsnak a tapasztalatok szerint egy százalék körüli a halálozási rátája. Halálesetet a betegség legújabb felbukkanása óta azonban nem jegyeztek fel sehol. A vírust Európában először 2018-ban, az Egyesült Királyságban azonosították. A tünetek közé a jellegzetes kiütések mellett a láz, fejfájás, izomfájdalom, hátfájás, duzzadt nyirokcsomók, hidegrázás és fáradtság tartozik. Az emberről emberre nehezen terjedő betegségnek nincs ellenszere, de a feketehimlő elleni vakcinák hatásosak lehetnek.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához