Ezeket látta már?

Duda Ernő: ha oltás után nincs ellenanyag, akkor a sejtes immunitás is bizonytalan

kínai vakcina hatásossága, sinopharm vizsgálat, antitest, ellenanyag

Ezt Duda Ernő, virológus írta azoknak az elkeseredett Sinopharm vakcinával oltottaknak, akiknél jóval a második oltás után sem volt kimutatható ellenanyag a vérében. A Facebookon szerveződő csoport a kormányhoz fordult és petíciót is indított. Kérvényüket virológusok is indokoltnak tartják.

Nemrég a Facebookon szerveződött meg a Sinopharm vakcinával oltottak negatív ellenanyagszinttel elnevezésű csoport, amely azokat az érintetteket gyűjti össze, akiknek a második oltás után sem termelődött kimutatható ellenanyagszint a szervezetében. A csoport tagjai úgy vélik, hogy jogosultak lennének egy ingyenes szerológiai antitest-mérésre valamint további, más típusú vakcina felvételére, hiszen a laboreredményeik azt mutatják, hogy nem védettek a koronavírussal szemben.

Kérésüket nyílt levélben is megfogalmazták, amit többek között az országos tisztifőorvosnak, a miniszterelnöknek és több közjogi méltóságnak, valamint érdekvédelmi szövetségnek is elküldtek.

Antitest-szintet méretne? Vigyázzon, vakcinánként más lehet a jó eredmény - olvasson tovább

Kérvényükben ingyenes tesztelést és másik oltássort kérnek

A levél rövidített szövege ez:

"Szeretnénk felhívni a figyelmüket egy egyre hangsúlyosabbá váló problémára, amely elsősorban a Sinopharm vakcinával oltottak körében jelentkezett, amire eddig nem kaptunk megoldást.

Azt tapasztaljuk, hogy a kínai Sinopharm oltás után nagyon sok embernél nem indul be (vagy csak minimális, határérték közeli) az antitesttermelés, így nem alakul ki bennük megfelelő immunitás.

Mivel sajnos továbbra sem elérhetőek a hiteles tudományos publikációk a kínai oltás hatásosságáról és a kiváltott sejtválaszról, ezért a nyilvános kutatások és publikációk alapján egyre inkább az a tudományos álláspont, hogy a SARS-CoV-2 (COVID-19) vírussal szembeni klinikai védettség megjósolható az antitestek mértékéből – vagyis a neutralizáló antitestszint erősen összefügg a klinikai védettséggel.

Tanulmányok és szakértők állásfoglalása szerint ismert, hogy az inaktivált vírus vakcinákkal, így a Sinopharm vakcinával szemben sejtes ”celluláris” immunválasz nem, csak „humorális” immunválasz alakul ki, ezért a negatív teszteredmény bizonyítja, hogy a Sinopharm vakcina oltása nem alakított ki bennünk védettséget a SARS 2 vírussal és az általa kialakított COVID-19 betegséggel szemben.

Ezeket az állításokat erősíti meg, hogy egyre többen végeztetik el a második oltás után több héttel az IgG, S1, S2, tüskefehérjék elleni, a Nukleokapszid elleni, a neutralizációs és a ma már a piacon is elérhető T-sejtes laboratóriumi vizsgálatokat is a saját költségükön. Csoportunkban is több olyan személy van, akik a második oltás után 4-6 héttel a negatív IgG tesztek után ellenőriztették a neutralizációs és/vagy a sejtes immunitásukat és az is negatív eredményt adott."

Kérvényükhöz 110 érintett laborleletét is csatolták

Ez a probléma többségében az idősebb 60+ korosztályt érinti, de nem kizárólagosan csak őket. Azon állampolgárok laboratóriumi eredményeinek a kivonatát (több mint 110 laborlelet) mellékelten csatolták, akik ehhez hozzájárultak.

A kérvényezők szerint a negatív eredményeken lévő orvosi szakvélemények birtokában jogosan érzik azt, hogy holott felvették a javasolt oltást, még sincsenek kellő biztonságban.

A fentiek alapján a csoport azt kéri a döntéshozóktól, hogy:

  1. a két Sinopharm oltás után tegyék lehetővé a megfelelő szerológiai tesztek ingyenes elérhetőségét, ideértve a sejtes immunitást és az antitest számot mérő vizsgálatokat is.
  2. Az elvégzett tesztek eredményei alapján biztosítsák a lehetőséget vagy egy újabb, más típusú, lehetőleg mRNS alapú oltóanyaggal történő ismétlő/emlékeztető 3. oltás felvételére, vagy teljesen negatív eredmények alapján tegyenek lehetővé egy újbóli regisztrációt egy újabb oltási sorozatra, mivel az érintettek oltatlannak tekinthetőek!

Virológusok is támogatják a kezdeményezést

Rusvai Miklós a csoport kérését indokoltnak találja, és Duda Ernő is azt a választ küldte, hogy teljesen jogos a csoport követelése, "Önöket is megilleti a védelemhez, az egészséges élethez való jog". Szerinte a Sinopharm oltás a harmadik világ fiatal (többnyire sovány), krónikus betegségektől mentes, egészséges populációi számára készült és

érthetetlennek tartja, hogy nálunk miért használták a 60 év felettiek oltására.

Duda Ernő úgy érvel, hogy ellentétben a mRNS alapú, vektor-, vagy alegység vakcinákkal, ha a Sinopharm oltás után nincs ellenanyag termelés, akkor nem lehet bízni a sejtes immunitás meglétében sem.

"Mivel milliókat oltottak be a Sino vakcinával, bizonyára százezrek esetében igaz, hogy két oltás után sem védettek (ez egyébként a többi vakcina esetében is előfordul, de nem ilyen arányban)" - teszi hozzá.

A WHO sem ajánlja 60 év felettieknek a kínai, Sinopharm vakcinát - ezért!

Petíciót is indítottak: vakcinatípustól függetlenül bárki csatlakozhat, akinek gyenge az immunválasza

Az "Oltottaknak még egy oltást gyenge immunválasz esetében" című petíciót már szélesebb körre kiterjesztve, nemcsak a Sinopharm oltás utáni negatív ellenanyagszinntel rendelkezőknek, hanem bármilyen vakcinával oltott számára, érdekvédelmi céllal indították.

"Kérvényezzük a Magyar Kormánytól, hogy akik már kaptak koronavírus elleni oltást, és bizonyítani tudják laborvizsgálattal, hogy szervezetük nem termelt a labor szerint elégséges antitestet a koronavírus tüskefehérjéje ellen a második oltás felvétele után 14 nappal vagy később (Janssen esetén első oltás után 28 nappal vagy később), regisztrálhassanak még egy oltásra más gyártótól".

A petíciót ide kattintva töltheti ki.

Olvassa el ezt is!

Forrás: egeszsegkalauz.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához