Új neve lett az AstraZeneca vakcinának: Vaxzevria

Betegségek
2021. április 30. 07:16

Új néven fut az AstraZeneca oltása: ápirlistól Vaxzevria néven kerül forgalomba – adta hírül a The Brussels Times.

A hatóanyagon nem módosítottak, csak a néven és a csomagoláson. A névváltoztatást az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) március 25-én hagyta jóvá, miután a gyártó ezt jelezte feléjük. Az EMA honlapján már az új név szerepel.

A brit–svéd oltóanyag a januári uniós engedélyezése óta sűrűn volt témája a médiának, először azért, mert több európai ország is ideiglenesen leállította az idősek oltását a vakcinával. Majd ezt követően több oltott esetében vérrögképződés alakult ki, emiatt számos ország teljesen felfüggesztette az AstraZeneca-vakcina használatát.

Németországban - ahogy korábban megírtuk -, már a második dózist sem adták be, ehelyett Pfizer vagy Moderna oltást kaptak azok, akik elsőként AstraZenecával lettek beoltva.

Végül az EMA megerősítette, hogy az oltás biztonságos és hatásos, illetve a veszélyeit ellensúlyozzák az előnyei. Ezzel párhuzamosan a vállalat többszörösen visszavett az eredetileg az Európai Uniónak szállítandó dózisok számából, ezzel is tovább növelve a feszültséget az EU és az Egyesült Királyság között.

Olvassa el ezt is!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: egeszsegkalauz.hu
# Astra Zeneca# vaxzevria# oltás# vakcina# vérrögképződés

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk