Ezeket látta már?

Övsömörtől is véd a bárányhimlő elleni vakcina

A bárányhimlő ellen beoltott gyerekeknél kisebb az övsömör veszélye is, állítják amerikai kutatók több mint 172 000 gyermek egészségügyi adatainak elemzése alapján.

A 2002-2008. közt oltott gyerekek körében az oltás utáni átlagosan két és fél évben mindössze 122 övsömörös eset fordult elő. A becslések szerint tehát évente 3700 oltott gyermek közül egy betegszik meg a herpes zoster vírus által okozott betegségben. Az arány jobb, mint a nem oltott gyermekeknél várt.

Fontos üzenet tehát szülők és gyermekorvosok számára egyaránt, hogy a bárányhimlő elleni védőoltás segítségével a herpes zostertől is megvédhetjük a gyermekeket, hangsúlyozta HungFu Tseng, a pasadenai Kaiser Permanente Kutató és Elemző Részlegének kutató epidemiológusa. Tseng szerint az övsömört okozó vírustörzsek további tanulmányozásra szorulnak. A mostani vizsgálat eredményeit a Pediatric Infectious Disease Journal decemberi számában olvashatjuk.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához