Meredeken nőtt a depressziós gyerekek száma Nagy-Britanniában az utóbbi évtizedben. A gyermekkort annyira stresszessé tették az iskolai elvárások, a családok felbomlása és újabban a közösségi média, hogy a tíz év alattiak közül már 8 ezer gyereket érint a betegség.
A közelmúltban zajlott Cisztás Fibrózis Viágnap kapcsán az Országos Korányi TBC és Pulmonológiai Intézetben munkacsoporti üléssel és gyerekprogramokkal ünnepelték meg a nevezetes napot.
A Semmelweis Egyetem I. számú Belgyógyászati Klinikájának kutatócsoportja által, a napokban nyilvánosságra hozott eredmények alapján a magyar lakosság 95 százaléka D-vitamin hiányos. A hiányállapot megelőzéséhez szükséges napi mennyiség egyszerű vizsgálattal, már gyermekkorban is pontosan meghatározható.
Az egészségügyi és katasztrófavédelmi hatóságok urai a helyzetnek a Jászladányban feltárt lépfene (anthrax) fertőzéssel kapcsolatban - jelentette ki Kardeván Endre, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára Budapesten, sajtótájékoztatón.
Bár az elmúlt húsz évben csaknem felére csökkent a csecsemő- és kisgyermekkori halandóság, még mindig öt másodpercenként meghal egy gyermek a világon - közölte az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja.
Az asztma leggyakrabban kisgyermekkorban kezdődik, megjelenésének esélyét növeli az öröklött hajlam. Megfigyelhetünk nemek közti különbségeket: fiúknál 1,5-2-szer gyakrabban jelentkeznek a tünetek.
A rákbeteg gyerekek és fiatalok társadalomba való visszailleszkedését segítő Híd Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda munkáját lehet támogatni szeptemberben és októberben a hello holnap! adományvonal hívásával.
Az augusztus kicsit olyan, mint a hét napjai közül a vasárnap: még pihenünk, de már tudjuk, hogy hamarosan indul a teljes erőbedobás, munkában és az iskolában. Nézzük, mire figyeljünk szeptember közeledtével, hogy az átállás zavartalanul mehessen végbe. Csökkentsük például a megfázásos betegségek esélyét!