Ezeket látta már?

Nem tilos a fogyókúra időseknek sem!

2009.01.01. Módosítva: 2015.11.04.

Nyugodtan kezdhetnek fogyókúrába az idősebb, túlsúlyos hölgyek – legalábbis két, amerikai kutatók által végzett vizsgálat alapján, melyeket az Amerikai Gerontológus Társaság idei éves találkozóján ismertettek Seattle-ben.

A fogyókúra során a fogyással a zsír- és izomtömegünk egyszerre csökken. A természetes öregedés során szintén csökken izomtömeg, a teljesítőképességgel együtt. Biztonságos-e idősebb korban fogyókúrába kezdeni?

A Wake Forest Egyetem Baptista Orvostudományi Központ kutatói 23 túlsúlyos, menopauzán átesett nőt vizsgáltak (átlagéletkoruk 58 év volt). A páciensek öt hónapon keresztül csökkentett kalóriatartalmú étrenden éltek, aminek köszönhetően átlagosan 11,3 kg-ot fogytak. Az elvesztett testtömeg körülbelül 35 százaléka lehetett izom.

„A nagyfokú izomveszteség ellenére a betegek fizikai teljesítőképessége, amit székből való felállás és sétálás sebessége alapján mértünk, nem romlott.” – mondta Jamehl Demons, a központ belgyógyász-gerontológus professzora, egyben a vizsgálat vezetője is.

Mary F. Lyles - aki szintén a Központ orvosa- munkatársaival 30 beteget vizsgált, különös tekintettel a fogyás előtti és utáni zsír-izom arányra. Öt hónap diétával 11,3 kg-ot fogytak a betegek, melynek szintén körülbelül harmada (32 százaléka) volt izom. Kiegészítésképpen a betegeket egy évvel a fogyókúra befejezését követően is megvizsgálták. Átlagosan 5 kilót híztak vissza, főleg zsírt (73 százalék). Összességében a diétát tehát kedvező zsír-izom arányváltozással zárták.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához