Alzheimer-kór: magyar kutatóknak köszönhetően fény derülhet a kiváltó okra

Tünet
2020. június 24. 16:23

Az úgynevezett bazális előagynak kulcsfontosságú szerepe van a tanulásban, a figyelemben, az ébrenlét és az alvás szabályozásában, és olyan különleges idegsejtek is találhatók itt, amelyeknek pusztulása az Alzheimer-kórral hozható összefüggésbe.

Ezt az agyi területet és az itt megtalálható sejteket vizsgálta Hangya Balázs és kollégái a Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetben, és munkájukkal két új sejttípust fedeztek fel. - írja az Index.hu

A bazális előagyban lévő kolinerg idegsejtek pusztulása együtt jár az Alzheimer-kórral, erről azonban ezidáig sok információ nem állt rendelkezésre. Ezek a sejtek szabályozzák többek között az alvást és az ébrenlétet, felelősek a figyelemfenntartásért is.

Hangya Balázs és csapata 2 kolinerg sejttípust azonosított: az egyik típus viszonylag szabályos időközönként aktiválódik, és ezek a sejtek nincsenek egymással szinkronban, a másik típus viszont szabálytalanul aktiválódik, olyankor pedig a többi hasonló sejttel együtt dolgozik, és egész jelsorozatot bocsátanak ki. Az utóbbiak pedig az agykéregi aktivitással is sokszor szinkronban dolgoznak.

Most a genetikai okokat igyekeznek felderíteni, és azt, hogy melyik sejttípus áll szorosabb kapcsolatban az Alzheimer kialakulásával. Ha erre rájönnek, könnyebben találhatnak a jövőben hatóanyagot az érintett sejtek védelmére.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# Alzheimer-kór# demencia# genetika# bazális előagy

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk