Demencia: ezért figyeljen oda jobban télen, ha a szerette is érintett!

Betegségek
2021. december 22. 20:44

Ahogy egyre rövidebbek és szürkébbek a nappalok, azt láthatjuk, hogy a demenciával élő hozzátartozónk gyakran feszültebb, lehangoltabb, szorong. Hogyan segíthetünk?

Ennek egyik oka az lehet, hogy télen általában erősödik a napnyugta szindróma, azaz a naplemente közeledtével felbukkanó irritáltság, düh és agresszió. A hosszú, sötét napok nagy kihívást jelentenek a demenciával élőnek és a róla gondoskodónak egyaránt. ű

A korai sötétedés felerősíti az alvászavart és a depressziót is

Az elegendő napfény hiánya ráadásul a depresszió egy bizonyos fajtáját, az úgynevezett szezonális affektív zavart is előidézheti. Sőt, a rövid nappalok miatt a demenciában egyébként is jelen lévő alvási nehézségek is fokozódhatnak. Az egyedül élő, demens idősek például gyakran lefekszenek már délután ötkor is aludni, hiszen sötét van – hogy aztán egész éjjel ébren forgolódjanak.

A sötétség mindezeken túl zavartsághoz és frusztrációhoz is vezethet a rossz látási viszonyok miatt. A nehezen kivehető kontúrok, árnyékok és változó alakzatok néha oda vezetnek, hogy az idősek olyan dolgokat is látni vélnek, amik nincsenek jelen – ez pedig szorongást, haragot vagy agitáltságot idézhet elő.

Szerencsére a fenti problémákra léteznek hatékony megoldások, amelyekkel enyhíthetők a sötét téli idő okozta nehézségek.

A nappali fényben tett séta jelentősen javítja a közérzetet

Az első és legfontosabb, hogy minél inkább használjuk ki a természetes fény nyújtotta lehetőségeket: a szabad levegőn, világosban tett mindennapos rövid séta rendkívül hatékony hangulatjavító és stresszkezelő eszköz lehet. Érdemes emellett beszélni háziorvosunkkal a D-vitamin, a „napfényvitamin” pótlásának kérdéséről is.

A sötétedéshez és estéhez kapcsolódó zaklatottság kiküszöbölésére javallott az otthonunkat délutánonként csendes, nyugodt hellyé varázsolni. Ha ez nem megvalósítható, akkor is létrehozhatunk egy olyan kevésbé nyüzsgő sarkot a lakásban, ahol demenciával élő szerettünk például fülhallgató segítségével kellemes zenét hallgathat.

Olvasson tovább! Ez az Alzheimer-kór 10 tipikus tünete

Amikor elkezd besötétedni, mielőbb kapcsoljuk fel a világítást a lakásban, hogy a lehető legkevesebb árnyék és visszatükröződés legyen, ami megzavarhatja szerettünket. Fektessünk be néhány éjszakai fénybe és lépcsővilágításba is, hogy elkerüljük az eséseket.

Sokszor nem is gondolnánk, de már a legkisebb változtatások is rengeteget számíthatnak. Ha például a demenciával élő idős délutánonként le szokott pihenni, érdemes ennek az időpontját előrehozni, hogy még a kora délutáni világosban ébredjen. Ezzel megelőzhető a zavarodottság és az éjszakai alvási nehézségek is.

Forrás: felejtek.hu

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# demencia# demencia tünetei# depresszió# Alzheimer-kór

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk