Az asztmás rohamok gyorsan jönnek, és pillanatok alatt képesek átvenni az irányítást a testünk felett. Egy kis műanyag eszköz azonban segíthet időben észlelni a közelgő rohamot.
Az okostelefonokra letölthető alkalmazásoknak és okosóráknak köszönhetően sokan lettünk egészségtudatosabbak. Akár csak a napi lépésszám figyelésére vagy arra használjuk, hogy eleget igyunk, a digitális technológia megkönnyíti az életünket.
A nem megfelelő inhalációs gyógyszerhasználat, az allergének, vírusinfekciók, elhízás és stressz is fokozott kockázatot jelentenek asztmában. Mutatjuk, mire figyeljen, ha asztmás!
A COPD-ben, vagyis krónikus obstruktív légúti betegségben szenvedőknek most még jobban oda kell figyelniük magukra, hiszen a veszélyeztetettek közé tartoznak a koronavírus szempontjából. A járvány miatt javasolt otthon maradni, viszont a COPD-s betegek állapota inaktív életmód mellett romolhat. Mit tehetünk, hogy ezt elkerüljük?
Magyarországon először folyik kutatás a hevített dohánytermékek fogyasztásával kapcsolatban az ELTE PPK Pszichológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem közös szervezésében. Segítsen ön is a teszt kitöltésével!
Egyre inkább hangsúlyozzák a szakemberek, mi sem kerülhetjük el a koronavírust, de hogyan tehetjük a napjainkat élhetővé a járvány árnyékában? Segítünk, hogy eligazodhasson!
Nem úgy tűnik, hogy a magyar háziorvosok fel vannak készülve a koronavírus kiszűrésére: se védőfelszerelést, se tájékoztatást nem kapnak.
Tirolban 2 koronavírus fertőzöttet találtak, egy harmadikat még vizsgálnak. Az érintetteket karanténba helyezték.