A decemberi azonosítása óta világszerte több ezer embert fertőzött meg a koronavírus, Európában is folyamatosan emelkedik az érintettek száma. Hogyan védekezhetünk a koronavírus terjedése ellen? Megelőzhető a fertőzés?
Annak az idős kínai turistának a lányáról van szó, akinél előző nap diagnosztizálták a vírust Párizsban.
Kedd este egy kínai pilótát szállítottak a Liszt Ferenc repülőtérről a László Kórházba, akit azonnal elkülönítettek. A laboratóriumi vizsgálatok még hátravannak.
Kell a koronavírustól tartanunk itthon? Kik a legveszélyeztetettebbek? Mi a helyzet a Kínából érkező internetes rendelésekkel? Íme, a válaszok!
A franciák mellett az olaszok is készek lettek volna hazaszállítani a Vuhanban és annak térségében élő 50 olasz állampolgárt, de az olaszok nemet mondtak.
A WHO listáján a COPD a világ 4. leggyakoribb haláloka. Európát a lakosság számához viszonyítva Magyarországon a legmagasabb a COPD-ben elhunytak száma.
Régóta folynak a kutatások a nátha elleni vírusok legyőzése érdekében, azért, hogy végre megvalósítsák az emberiség egy apró, de régi álmát: megtalálják ennek a nyavalyának az ellenszerét.
Évente egy közepes méretű városnyi, azaz 15-20 ezer új beteggel bővül az asztmában szenvedők száma, pedig már ma is mintegy 300 ezer diagnosztizált beteg él hazánkban, és feltehetően további 150 ezer ember életét nehezíti meg a betegség – hívták fel a figyelmet tüdőgyógyász szakorvosok az asztma világnapján.