Minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák!

Egeszsegkalauz
2015. február 02. 08:33
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Hazánkban a fiatalok 2,5-3 százalékának magas a vérnyomása, ami azt jelenti, hogy minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák - mondta a debreceni hipertóniacentrum vezetője a Hipertónia, diabétesz és kardiovaszkuláris prevenció című tudományos konferencia szünetében az MTI-nek Debrecenben.

Páll Dénes professzor rendkívül fontosnak nevezte, hogy az iskolaorvosi szolgálat kiszűrje ezeket a fiatalokat, mert csak az időben feltárt betegség esetén lehet megelőzni a későbbi komoly problémákat.

Minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák!

Minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák!

Forrás: Medipress


A szakember szerint a magyar fiatalok körében is növekszik az elhízottak száma, ami elvezethet a magas várnyomáshoz és annak szövődményeként a cukorbetegséghez, illetve a szív és érrendszeri megbetegedésekhez.

A felnőtt lakosság 35 százalékának, minden harmadik embernek magas a vérnyomása, ez a betegség Magyarországon több mint kétmillió embert érint, s a kórhoz gyakran társul cukorbetegség és zsíranyagcsere-zavar.

Kezelésük döntően a háziorvosi szolgálat feladata, de a súlyosabb estek a hipertóniacentrumokba kerülnek. A debreceni centrumban évente százzal növekszik a kezelésbe vont új betegek száma - ismertette a professzor.

Mivel a magas vérnyomás és a cukorbetegség gyakran nem okoz sem panaszt, sem tünetet, ezért sokszor csak akkor ismerik fel, amikor már súlyos, visszafordíthatatlan szövődményei vannak. A betegségek ugyanis felgyorsítják az érelmeszesedés folyamatát, ami pedig növeli a szélütés (stroke), a szívinfarktus és a veseelégtelenség kialakulásának esélyét. Ezért fontosak a rendszeres szűrővizsgálatok: vérnyomásmérések, vércukor- és vérzsírszint ellenőrzések.

Elmondta azt is: a 12. alkalommal megrendezett debreceni szakmai továbbképzésen a régió több mint ezer családorvosa, belgyógyásza, gyógyszerésze tekinti át a szív- és érrendszeri kockázat csökkentésének legújabb gyógyszeres és nem gyógyszeres lehetőségeit. A szakemberek önálló szekcióban foglalkoznak a cukorbetegség kezelésével is.

Kiemelt témái a konferenciának azok a műszeres kezelések, amelyek az elmúlt években megjelenve váltják, vagy egészítik ki a gyógyszeres megoldásokat - mondta el Páll Dénes az MTI-nek.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# egészség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk