Tervszerű élet és pozitív hozzáállás a változókorban. A szakemberek szerint pozitív hozzáállással és egy kis felkészüléssel minden nő meg tud birkózni a változókorral. Már az első jelekkor érdemes ráhangolódni erre az állapotra.
A nemi betegségek jelentős része mindkét nemet egyformán fenyegeti, de vannak olyanok, amik kifejezetten egyik vagy másik nemre jellemzőek. Ma a nők betegségeit vesszük sorra.
Amerikai kutatók megállapították, hogy a férfiak hátrányban vannak a nőkhöz képest egy baleset túlélése tekintetében, mert a női nemi hormonok védő hatással rendelkeznek.
A változókori étkezés kritériumai: a nők ötven éves koruk körül az úgynevezett változókorba lépnek, amely gyakran számos kellemetlen tünettel jár együtt.
Az ügyészség indítványozta Geréb Ágnes előzetes letartóztatását.
Fölösleges vizsgálatoknak is ki vannak téve a nőgyógyászati műtétre előjegyzett betegek, derül ki egy új kutatásból. A vérvétel, vizeletvizsgálat, EKG és mellkasröntgen ugyan nem fájdalmasak, ám kellemetlenséget és izgalmat okoznak, ráadásul költségesek is, nyilatkozta Dr. Jason D. Wright a New York-i Columbia Egyetem neves orvosa, a kísérlet vezetője.
Rendszeres szűrővizsgálattal és önvizsgálattal a nőgyógyászati problémák is megelőzhetők!
Az auschwitzi orvosi kísérletekhez használt eszközökből álló, több mint 150 orvosi műszert magában foglaló gyűjtemény került az Auschwitz-Birkenau Emlékmúzeum tulajdonába.