Ezeket látta már?

Laborteszt a menopauza időpontjának megjóslására

2012.09.05. Módosítva: 2015.11.04.

Vérteszt jelezheti a menopauza várható időpontját? Már a nők harmincas évei végén megjósolható egy új vérteszt segítségével, hogy mikor következik be náluk a változó kor, a menopauza - derült ki amerikai kutatók tanulmányából, melyet a Fertility and Sterility című szakfolyóiratban tettek közzé.

A Pennsylvaniai Egyetem kutatói 293 nőt vontak be követéses vizsgálatukba, amelyben a harmincas és negyvenes éveikben lévő nők vérmintájából mérték évről évre a petefészek által termelt anti-Müller-hormon (AMH) szintjét.

Laborteszt a menopauza időpontjának megjóslására

Úgy találták, hogy az AMH-szint változásának mértéke és üteme alapján viszonylag pontosan meg lehet becsülni az életkort, amikor a nőnél bekövetkezik a menopauza.

Jelenleg az életkor alapján adnak becslést a női menopauzára, amely - az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet (NIH) szerint - átlagosan 51 évesen történik meg az amerikai nőknél, ám ennek szórása meglehetősen nagy, vannak, akinél már negyvenes éveik elején megjelenik, míg másoknál csak az ötvenes éveik végén. A mostani tanulmány megmutatta, hogy a különbségek 82 százalékát megmagyarázza az AMH-szint változása.

Az elemzés azt is megmutatta, hogy átlagosan két évvel korábban következett be a menopauza azoknál a nőknél, akik AMH-szintje gyorsan változott, azokhoz képest, akiké lassabban.

A vizsgálatba bevont nőktől 5 éven át 9 havonta vettek vért, és mérték AMH-szintjüket, majd még 14 éven át követték nyomon őket, hogy megállapítsák náluk a menopauza valódi időpontját.

Annak előrejelzése, hogy valaki mikor számíthat a menopauza bekövetkeztére, azoknál a nőknél különösen hasznos, akiknek problémájuk van termékenységükkel, valamint azoknál, akiket a változókorral összefüggő betegségek, például a csontritkulás vagy egyes szívbetegségek érinthetnek - idézte Ellen Freeman kutatásvezetőt a LiveScience című ismeretterjesztő portál.

http://news.yahoo.com/blood-test-may-reveal-menopause-age-121635694.html

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához