Ezeket látta már?

Meddőség: ezért nem mindegy, milyen a lelkiállapota, ha babát tervez!

adenomyosis, endometriózis, meddősség, anyaság, vetélés, vitaminkészítmények

A meddőség mentálisan sokszor szinte kibírhatatlan terhet jelent- de ezen is lehet segíteni!

A meddőséggel kapcsolatosan a leginkább az orvosi, betegség oldalról foglalkozunk a jelenséggel, sajnos kevesebb szó esik arról, mit is jelent ez a fajta terhelés lelkileg. Pedig fontos szempont, mert sokszor éppen ez az a tényező, mely a leginkább hátráltatja a fogantatást.

A témában dr. Angyal Géza szülész - nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Mentális terhelés

A meddőség tényével szembesülni nagyon nem egyszerű feladat, bár igaz, hogy minden ember más, így másképpen is reagál. A szerencsések igazából rövid idő alatt elfogadják a tényt, és igyekeznek megoldásokat keresni – a jó hír, hogy többnyire találnak is.

Sok pár, illetve sok nő azonban nem tudja ilyen egyszerűen elfogadni a meddőség tényét, hanem komoly mentális terhelést jelent számukra, és csak nehezen lendülnek túl a holtponton. Esetükben akár a terápia is szóba jöhet, hiszen a gyászra jellemző állomásokon mennek keresztül az elfogadás alatt. Ezek a tagadás, a düh, az alkudozás, a depresszió és az elfogadás. Ezeket végig járva pedig a nők sokszor olyan mélységekben találják magukat, amiket addig elképzelhetetlennek tartottak.

Olyan nagy gond?

Adódik a kérdés, hogy valóban olyan nagy gondot jelent-e fogantatási szempontból, ha valaki ilyen fokú lelki eredetű stresszt él meg. Nos, a válasz egyértelműen igen! A stressz és a környezeti hatások a meddőség kialakulásának egyik legfőbb okai. Kissé tényszerűbb megközelítésben: a környezeti hatások és a stressz ellen a szervezet védekezik, hiszen az roncsolóan hat a sejtekre.

Ennek legfőbb eszközei az antioxidánsok (oxidatív stressz elleni védelem), és általánosságban a tápanyagellátottság - mondja dr. Angyal Géza a ratkotunde.hu-nak. Hiszen, ha a védekezés energiát igényel - márpedig nem is keveset kell használni hozzá -, ahhoz tápanyagok kellenek, amiket a test, ha nem megfelelő az ellátottsága, olyan funkcióktól von el, melyek nem létszükségletűek.

A védekezés ugyanis fontosabb, mint például a haj állapota, a bőr, körmök szépsége, de sajnos ide tartozik a termékenység fenntartása is.

Segítség

Orvosi értelemben azt a személyt tekintik meddőnek, akinél rendszeres, normál szexuális élet mellett a fogantatás egy évig sem sikeres. Meglepően sokan tartoznak ide, nagyjából minden 5. pár- ez pedig irtózatosan nagy szám. A meddőség elleni fellépéshez segítség kell!

Ez három részből is összeadódik. Egyrészt mindenképpen tennünk kell ellene magunknak is. Ezt egy jó terhesvitaminnal megtehetjük. Fontos, hogy olyan készítményt válasszunk, mely a várandósságra való felkészülést is támogatja - ezt a megfelelő tagoltság biztosíthatja. Ez azért is fontos, hiszen a terhesség három trimesztere, három eltérő fejlődési szakasza tápanyagigény szempontjából sem azonos! Emellett a hasznosulás / felszívódás miatt kiemelten fontos a választott vitaminkészítmény komplexitása, valamint az, hogy az anyagok biológiailag aktív kötési formában legyenek jelen (ez jellemzően -citrát és -glükonát kötési formákat jelent.

A meddőség kezelésében mindenképpen hatalmas segítség lehet az orvos. A tápanyagpótlás mellett ugyanis az abból fakadó, esetlegesen már kialakult eltolódásokat, betegségeket is kezelni kell, ehhez pedig a szakember segítsége a legtöbb esetben kikerülhetetlen!

Olvasson tovább! 25. Okoznak-e a vakcinák meddőséget? beleszólhatnak-e a vakcinák a menstruációs ciklusba?

A harmadik pont a lelki támogatás, és ez kifejezetten nehéz. Hiszen a család és a barátok a legjobb szándékuk ellenére is nagyon sokszor csak rontanak a helyzeten. Hiszen a “csak lazítanod kellene egy kicsit”, vagy a “kapcsolj ki, és jön magától” mondatok - bár igazak – a helyzeten csak rontanak. Ezektől az ember azt érzi, a meddőség az ő hibája, és csak mélyebbre csúszik a depresszióban. Kifejezetten sok párnak van szüksége arra, hogy szakember segítsen nekik feldolgozni a meddőség tényét, még abban az esetben is, ha az esetek jelentős többségében végül sikerül a családalapítás - akár orvosi segítséggel, akár nélküle.

Forrás: ratkotunde. hu

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához