Részben a géneknek tulajdonítható a homoszexualitás egy új kutatás szerint. A meleg férfiaknál megtalálták az orientációval kapcsolatos géneket, amelyek 40 százalékban járulnak hozzá, hogy homoszexuális lesz-e valaki.
Susan Boyle elmondta, hogy fellélegzett, amikor végre kiderült, hogy Asperger-szindrómában, az autizmus egy enyhébb formájában szenved. A skót énekesnő első játékfilmes bemutatkozása, a The Christmas Candle brit premierje előtt beszélt erről az Observer című lapban megjelent interjújában.
A pszichoterápia sejtszinten fordíthat vissza egyes élettani változásokat. Pszichoterápiával nemcsak a poszttraumás stressz zavar (PTSD) tünetei csökkenthetők, hanem az általa okozott biológiai változások is visszafordíthatók - derült ki magyar kutatók új tanulmányából, amely a Biological Psychiatry című szaklapban jelent meg.
A szinesztézia nevű betegség és az autizmus összefügghet - erre a következtetésre jutott egy brit kutatás. A szinesztézia majdnem háromszor olyan gyakran fordul elő az autista felnőtteknél, mint a népesség többi részében. A két betegségnek közös vonásai vannak, köztük az agy szokatlan "huzalozottsága" - ismertette a BBC hírportálja a Molecular Autism című szaklapban megjelent kutatást.
A skizofrénia és bipoláris zavar kialakulásában játszhat szerepet egy újonnan megtalált NDST3 jelzésű gén. A Feinstein Institute for Medical Research kutatói az amerikai Nature Communications szaklapban tették közzé eredményeiket.
Alvásterápiával talán megduplázhatók a depressziósok gyógyulási esélyei egy kanadai kutatás szerint, mely a kóros álmatlanság terápiájából indult ki.
Országos stresszfelmérést indított a Semmelweis Egyetem (SE)Magatartástudományi Intézete, a bárki által elérhető kérdőív kitöltése anonim, a válaszadók azonnali visszajelzést kapnak saját eredményeikről.
A depresszió sejtszinten gyorsítja fel az öregedést - mutatta ki holland és amerikai tudósok nagy létszámú résztvevővel végzett kutatása.