Tízéves fennállását ünnepli a ferences szerzetes rend által működtetett gyöngyösi Autista Segítő Központ. Ebből az alkalomból jövő pénteken (november 4-én) a Heves megyei városban ünnepséget tartanak, amelyen Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár is beszédet mond - közölte a Ferences Sajtóközpont az MTI-vel.
A gazdasági válság mentális egészségre gyakorolt káros hatásaira hívták fel a figyelmet szakemberek a lelki egészség világnapja alkalmából tartott sajtótájékoztatón, Budapesten.
Több, mint száz éve keletkeztek az első leírások, melyek a hosszantartó fáradtságból, memóriazavarokból, fejfájásból, kognitív zavarokból, emésztési és alvási problémákból álló betegséget taglalják. A tünetcsoport a 20. században a krónikus fáradtság szindróma (európai orvosok körében mialgiás encefalopátia = izomfájdalmakkal járó agyi betegség) elnevezést kapta.
Az emberi agy nem áll meg a fejlődésben a pubertáskor végén, hanem bőven a húszas éveink során is továbbfejlődik, derült ki az Albertai Egyetem kutatói által végzett tanulmányából.
A skizofréniásoknál mintegy hatszoros az epilepszia kialakulásának kockázata – állítják a Kínai Orvosi Egyetem (Tajcsung) munkatársai.
A kávé jót tesz depresszió ellen? Kisebb valószínűséggel lettek depressziósak azok a nők, akik napi két-három csésze kávét ittak - idézte az amerikai Harvard Egyetem kutatóinak megállapítását a BBC hírportálja (http://www.bbc.co.uk).
A marihuána gátolja a poszttraumás stressz kialakulását patkányoknál. A megfelelő időben adagolt marihuána megakadályozta patkányoknál a poszttraumás stressz kialakulását - közölték állatkísérleteik eredményét a Haifai Egyetem kutatói.
Egyedülálló módon, Magyarországon elsőként pszichiátriai betegek körében terápiás céllal próbálták ki Veszprémben a jobb agyféltekés rajzolást. Az eredmény a szakembereket is meglepte. A hagyományostól eltérő - más néven "művészi" vagy sztereotípiáktól mentes - látásmód bárki számára elsajátítható, és ami a legfontosabb: a rajzolás tartós sikerélményt, önbizalmat ad függetlenül attól, hogy egészséges vagy valamilyen mentális problémával küzdő emberről van szó.