Intelligencia - és autizmus

Egeszsegkalauz
2011. november 25. 10:31
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

A Cambridge-i Egyetem kutatói vizsgálatsort terveznek annak megállapítására, hogy lehet-e kapcsolat a szülők intelligenciája és a gyereküknél jelentkező autisztikus tünetek között - idézte a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása (www.telegraph.co.uk).

Simon Baron-Cohen, az egyetem autizmust kutató központjának igazgatója elmondta, bizonyos jelek alapján feltételezik, hogy a tudománnyal foglalkozó, matematikán alapuló szakmákban tevékenykedő szülők gyerekei között több lehet az autista.

Intelligencia - és autizmus

Intelligencia - és autizmus

Forrás: Medipress


A kutatócsoport most ezt az elméletet szeretné tesztelni, ehhez olyan, egyetemet végzett embereket toboroznak, akik úgynevezett rendszerező munkát folytatnak, például kutatók, mérnökök vagy programozók, és legalább 18 hónapos a gyerekük.

Az egyévesre tervezett vizsgálatsorban külön csoportba kerülnek majd azok a családok, ahol mindkét szülőnek erős a rendszerezési képessége, ahol csak az egyiknek, illetve egy harmadik csoportba azok a családok, ahol a szülők más jellegű tevékenységet végeznek és képesítésük sem rendszerező típusú.

Korábbi (2001-es és 1997-es) tanulmányok már felvetették, hogy a matematikusok és a mérnökök gyerekei, unokái között magasabb az autisták aránya az átlagosnál. Baron-Cohen professzor szerint azok agya, akik munkája a rendszerekkel, rendszerezéssel kapcsolatos, erőteljesebben "férfi jellegű" lehet az emelkedett tesztoszteronszint miatt, ami egy lehetséges magyarázata az eltérésnek.

A tesztre vállalkozó önkénteseket a www.cambridgepsychology.com internetes oldalon toborozzák.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# autizmus# genetika# Kutatás# pszichés betegségek

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk