Ezeket látta már?

Alkoholmarketing - és a kamasz fogyasztók...

Míg a nyugati fiatalok körében visszaszorulóban van az ittasság, az alkoholfogyasztás egy évtized alatt általánosabbá vált a kelet-európai tinédzserek, különösen a lányok között - mutatott rá egy svájci tanulmány.

A lausanne-i, függőségekkel foglalkozó kutatóintézet tudóscsoportja Emmanuel Knutsche vezetésével 1995-96-ban és 2005-06-ban készített felmérést 23 ország középiskoláiban közel nyolcvanezer diák bevonásával.

Alkoholmarketing - és a kamasz fogyasztók...

Az Archives of Pediatrics and Adolescent Medicine folyóiratban publikált tanulmányukban az egy évtized alatt bekövetkezett változásokról számoltak be.

"Míg az alkohol egy új, vonzó életstílus részeként jelenhetett meg a kelet-európai fiatalok számára, ugyanezen időszak alatt az alkoholfogyasztás és ittasság úgy tűnik veszített vonzerejéből egy korábban erős fogyasztói csoport, a nyugat-európai és észak-amerikai fiatalság (elsősorban fiúk) körében" - állapították meg a kutatók.

Az elemzés szerint a berlini fal leomlása előtt a társadalmi kontroll és az alkoholreklámok hiánya a vasfüggöny mögött nem engedte elharapódzni a kamaszkori ittasságot.

Az 1990-es években ezekre az országokra rászabadult agresszív alkoholmarketing azonban valószínűleg közrejátszott abban, hogy egy évtized alatt 40 százalékkal nőjön az ittasság gyakorisága a vizsgált 15 éves korosztályban.

Nyugaton azonban közben már egyfajta "konformista és hagyományos" jelleget kapott az ifjúság előtt az alkoholfogyasztás.

A vizsgált 16 nyugati országból 13-ban átlagosan 25 százalékkal csökkent az ittasság gyakorisága. A fiúknál áltag 3 alkalomról 2,5 alkalomra esett vissza a lerészegedés, a lányoknál pedig 2,5 alkalomról kettőre.

Az ittasság tekintetében a legtöbb országban általában csökkent a nemek közötti különbség - kivéve Grönlandot, Norvégiát és Nagy-Britanniát -, de az még mindig elmondható, hogy a fiúk gyakrabban részegednek le, mint a lányok.

A kutatók szerint azokban a nyugati országokban, ahol a lányok több alkoholt isznak, ennek valószínűleg a nemi szerepekben bekövetkezett átalakuláshoz is köze van.

A svájci tudósok hangsúlyozták, hogy a kelet-európai országokban az alkoholos italok adójának emelésével és az alkoholhirdetések betiltásával lehetne visszaszorítani a fiatalkori ittasság terjedését. A nyugati országok pedig az alkoholmentes szabadidős tevékenységek reklámozásával léphetnének tovább a kamaszkori italozás csökkentésében.

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy a jövendő megelőző kampányokban nemcsak a kamasz fiúkra, hanem a lányokra is összpontosítani kell.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához