60 évvel ezelőtt egy francia kisváros lakói egyszerre kezdtek hallucinálni, melynek végeredménye az lett, hogy a lakók közül öten meghaltak, sokan pedig súlyosan megsebesültek. Régóta terjedt a szóbeszéd, hogy a hirtelen jött hallucinációkat pszichedelikus gombával fertőzött kenyér okozta - ez az elképzelés azonban most megdőlni látszik.
Mefedron... Ez a partidrog ma még legálisnak minősül Magyarországon, de éppen a kábítószerlisták-szakbizottság augusztus 30-i ülésén tett javaslatot arra, hogy a szer nálunk is tiltólistára kerüljön. A mefedron (kémiailag: 4-metilefedron, 4-metilmetkatinon), ami kati, kata, mefi, miaúmiaú néven ismert, az interneten rendelhető, akár úgy is, mint növényvédőszer. Ezt a "rendelhetőséget", illetve a szer terjesztését és használatát hivatott a tiltás megszüntetni.
A kudzu-kivonat segíthet a kokainfüggőség kezelésében. A Gilead Sciences cég kutatói szerint az alkoholról való leszokásban már bevált kínai gyógynövény, a kudzu kivonata a kokainbetegeken is segíthet.
Amióta a bírságok összege megemelkedett - az eddig következetes és kiszámítható jogalkalmazás összeomlott.
"...Nem az értéke csábít. Az élményért szökik a magasba a pulzusom. Hogy perceken belül az enyém lesz. Törvényt szegek, de pont ezért olyan izgalmas…"
Génjeink határozhatják meg, hogy milyen valószínűséggel fogjuk utánozni mások ivási szokásait - állítja egy új kutatás.
Azt mondják, az egyik leggyakrabban használt pszichoaktív drog, amit emberiség használ. Azt is mondják, hogy öl, butít és a ny/gy/omorba dönt...
Közhely, hogy a dohányzás, jóllehet önmagában nem tekintik betegségnek, olyan ártalmas szokás, amely az egészség súlyos károsodását vonhatja maga után.