Ezeket látta már?

Vesekő, vesegörcs: ezeket a gyógynövényeket próbálja ki!

mezei zsurló, fájdalom, gyulladás, fertőzés, gyógynövény

Milyen gyógynövényeket ajánl a veseproblémák megelőzésére és a már kialakult betegségek tüneteinek enyhítésére Szabó Gyuri bácsi?

Sajnos nagyon kevés szó esik a vese egészségének megőrzéséről. Pedig a hagyományos kínai orvoslás úgy tartja, hogy az emberi élet hosszúságának és egészségünk megőrzésének kulcsa a vese, ebből következően az öregedés és korai halandóság egyik legfőbb oka a vese energiájának kimerülése. A keleti gyógyászat szerint a vese harminc éves korunkig abból az energiából táplálkozik, amit szüleinktől kaptunk, de harminc éves kor után már pótlásra szorul.

Gyógynövények veseproblémákra

Szabó Gyuri bácsi is mindig hangsúlyozta előadásaiban, hogy ahhoz, hogy a vesék optimálisan működjenek és el tudják végezni a feladatukat, a szervezet méregtelenítését, megfelelő folyadékbevitel szükséges. Most, tavasz kezdetén kifejezetten fontos, hogy tartsunk egy méregtelenítő, salaktalanító léböjtkúrát. Figyeljük meg a természetet! Bár kívülről nem látszik, de a fák szöveteiben is beindul ilyenkor a nedvkeringés. Őseink rájöttek arra, hogy a nyírfa csapolásával - más néven viricseléssel - tél végén éltető gyógyvízhez juthatnak. Nekünk viszont szerencsére már nem kell fúróval az erdőt járni, hogy a szervezetünket felkészítsük a tavaszra, hiszen itt vannak a gyógynövények.

Gyuri bácsi 4 olyan gyógynövényt ajánl, amelyekkel megelőzhetjük vagy kezelhetjük a már kialakult veseproblémákat. A vesevédő, tisztító hatású gyógynövények mindegyike vízhajtó hatású, ezért érdemes a teát a reggeli órákban fogyasztani. Szívelégtelenség esetén nem ajánlott a vízhajtó teák fogyasztása.

Mezei zsurló, a vesevédő

A mezei zsurló az a gyógynövényünk, ami a vese számos problémáját orvosolhatja. Megelőzésére, vesetisztításra, a jó veseműködés elősegítésére is ajánlott inni heti 1-2 csészével. A vese működésének javítására, betegségeinek megelőzésére a Györgytea összeállított egy Mezei zsurlós teakeveréket, amelyet ilyenkor tavasz elején kúraszerűen 6 hétig fogyaszthatunk napi egy csészével, majd a továbbiakban heti 1-2 csészével ajánlott inni. Általános salaktalanításra a csalán teáját is ihatjuk napi egy csészével 6 héten keresztül.

Nyírfalevél tea vesekőre is

Az egyik legjobb vízhajtó, veseműködést segítő gyógynövénytea – nem véletlenül - a nyírfa leveléből készül. Gyuri bácsi szerint a nyírfalevél teája morzsolja a vesekövet, kihajtja a vesehomokot és gátolja az újabb kőképződést, valamint javítja a veseműködést. Emellett kezeli a hólyaghurutot, tisztítja a húgyutakat anélkül, hogy a vesét irritálná. Napi 1-2 csészével ajánlunk belőle akut probléma esetén.

Apróbojtorján gyulladásos panaszokra

A vese védelméhez hozzátartozik a húgyhólyag, a húgyutak védelme is, hiszen a húgyúti fertőzések egyik legveszélyesebb szövődménye a vesemedence-gyulladás, amit feltétlenül érdemes elkerülnünk. Ezért ajánlható a húgyhólyag bakteriális és gyulladásos bántalmaira a gyulladáscsökkentő-tisztító Apróbojtorjános teakeverék, melyből naponta 1-3 csésze fogyasztása javasolt, étkezések előtt. (Megelőzésre elég hetente 1-2 csészével fogyasztani.). A gyógyuláshoz nagyon fontos, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, mert a hólyagban pangó vizeletben igen hamar elszaporodnak a baktériumok, melyek a gyulladást okozzák.

Olvasson tovább! Lappangó gyulladás - ezek a gyógynövények jók Szabó Gyuri bácsi szerint

Tejoltó galaj nyiroktisztításra is

A Bükk lankáit és erdeit a tejoltó- és közönséges galaj is nagyon kedveli, a galajféléket pedig a népgyógyászat, hisz mindkettő kiváló nyiroktisztító. A tejoltó galaj emellett vízhajtó, görcsoldó hatású, vese- és epebajokra, mirigyduzzanatokra is használja a fitoterápia. Veseműködés javítására, húgyúti gyulladásra reggel egy csésze teát kell inni éhgyomorra, lehetőleg ízesítés nélkül. Gyerekeknek is adható 6 éves kortól.

A bükki füvesember különösen az idős emberek figyelmét hívja fel a megfelelő folyadékpótlása, ők ugyanis gyakran mondják, hogy azért nem isznak elég vizet vagy gyógyteát, mert sosem érzik szomjasnak magukat. De ez egy nagyon káros folyamatot indíthat el, ugyanis, ha nem működik megfelelően a méregtelenítés, a méreganyagok lerakódhatnak az ízületekben, és különféle mozgásszervi problémákat okozhatnak. Hangsúlyozza, hogy az idősebbeknek is tudatosan meg kell inni napi 2 liter vizet vagy gyógyteát.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: györgytea