Az Astellas-díj – Az év orvosa pályázathoz csatlakozóan az Astellas Pharma és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége október elején ismét útjára indította az Astellas-díj – Média az orvosokért médiapályázatot. A pályázat legfőbb célja, hogy általa a médiában megjelenő, az orvosok helytállásával, áldozatos, odaadó munkájával és a példaértékű orvos-beteg kapcsolatokkal kapcsolatban megjelenő cikkek, híradások a szokottnál még nagyobb nyilvánosságot kapjanak.
Idén is megrendezi kéthetes lovasterápiás továbbképző tanfolyamait a Magyar Lovasterápia Szövetség. Pszichológusokat, gyógypedagógusokat, lovasokat és gyógytornászokat vár az idén 17 éves Magyar Lovasterápia Szövetség 2014. október 12-26. között Sarlóspusztára, az immár hagyományos kéthetes lovasterápiás továbbképzésére.
Legyen a szíved a szenvedélyed! Tízből öten szív-és érrendszeri megbetegedésben halnak meg hazánkban, holott az orvosok szerint a szívinfarktusok száma megfelelő odafigyeléssel megelőzhető lenne. Szeptember utolsó vasárnapja minden évben a Szív Világnapja.
Az olvasók azt mondják, hogy a Kisgombos a környéken már fogalom: egy barátságos és izgalmas könyvesbolt, játéktár és kézműves ajándékok lelőhelye egyben. Ajánljuk kis és nagy gyerekeknek, gyermeklelkű felnőtteknek egyaránt!
A RÁK ELLEN, AZ EMBERÉRT, A HOLNAPÉRT! Társadalmi Alapítvány RÁK S.O.S néven a Facebookon, a rákbetegek számára ingyenes, interaktív, a probléma (diagnózis, szövettan, zárójelentés) keletkezésével egyidejűleg orvosilag lereagálható, konzultációs lehetőséget biztosít az online kapcsolatot kedvelő, illetve a betegség miatt a lakásába kényszerült betegnek.
Gasztro és Egészség Hétvége néven szeptember 13-án és 14-én ismét jön a budaörsi Kika áruház családi hétvégéje, ahol sztárvendégekként Nyári Aliz és Nyári Edit szórakoztatja a nagyérdeműt. E mellett ingyen megkóstolhatjuk számos őstermelő finomságát (pl. méz, házi sajt, vadpástétom)! Egészségünkért a kihelyezett szűrővizsgálatok felelnek.
Manapság egyre több ember tér át a vegetáriánus étkezésre, azonban sokan különösebb átgondolás nélkül kezdenek bele, ami komoly hiányokhoz vezethet. Hogy pontosan mi mindenre kell ügyelni, ha valaki el szeretné hagyni az állati eredetű ételeket, arról Varga Dóra, a Budai Endokrinközpont dietetikusa és az EgészségÁruda munkatársa beszélt.
Újabb kutatás szerint lehetséges agyunk célzott tréningezése az alacsonyabb kalóriaértékű, egészségesebb élelmiszerek fogyasztására. A kutatás az amerikai USDA Emberi Táplálkozás Kutatóközpontjában zajlott, a Tufts Egyetemen, és a Massachusetts General Hospital közkórházban. Felnőtteken végeztek agyi szkennelést, eredményeik szerint az agy megfelelő tréningezése segíthet az egészséges táplálkozás felé fordulásban.