Az előrehaladott vastag- és végbélrák kezelésében szerezték az orvosok mindeddig a legtöbb tapasztalatot a daganatok érgátlását célzó terápiáról. Amíg a kezelést az áttétes emlőrákos betegeknél az OEP csak méltányossági kérelem nyomán finanszírozza, az áttétes vastagbélrák és végbélrák esetében a terápia – ha a betegség stádiuma, a beteg állapota és a korábban alkalmazott kezelés ezt nem zárja ki – rutinszerűen alkalmazható.
Idén elindul a vastagbélszűrés Magyarországon, elsősorban a veszélyeztetettnek számító 50 és 70 év közötti férfiaknak és nőknek, egyelőre 40-75 ezer embernek - derül ki abból a tájékoztató anyagból, amelyet az Egészségügyi Minisztérium készített az Országgyűlés egészségügyi bizottságának.
Korábbi tanulmányokkal ellentétben egy új áttekintő vizsgálat nem igazolta a kávé potenciális védőhatását vastagbél- és végbélrák ellen - közölték bostoni kutatók az International Journal of Cancer című szaklap áprilisi számában.
Jóval alacsonyabb a vastagbélrák kialakulásának a veszélye azoknál, akik sokat mozognak, mint azoknál, akik mozgásszegény életet élnek - állapították meg amerikai kutatók a British Journal of Cancer című folyóiratban megjelent tanulmányukban.