Az aszpartám mégsem annyira rákkeltő?
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai tagországainak miniszterei és más képviselői 2023. július 5-7. között Budapesten találkoztak a Hetedik Környezet és Egészség Miniszteri Konferencián, hogy meghatározzák a jövőbeli környezetvédelmi és egészségügyi prioritásokat.
Az 1-es típusú cukorbetegség előfordulása magasabb volt a COVID-19 világjárvány idején, mint előtte egy új tanulmány szerint.
Az autoimmun betegeségek közé tartozik többek között a lupusz, reumatoid artritisz és az 1-es típusú cukorbetegség is.
Csodás szín, aromás illat, és a legszebb nyarakat idéző íz: a sárgabarack az egyik legkedvesebb nyári gyümölcsünk.
Nagy felháborodást keltett, az, hogy a cukorbeteg olimpiai bajnok teniszező, Alexander Zverev nem adhatja be magának a pályán inzulin injekcióját. A diabetológust kérdeztünk az ügy kapcsán.
A cukorbetegség gyakran jár együtt más állapotokkal, melyek kezelést igényelnek.
A problémám a hajam folyamatos és nagymértékű hullása, egész életemben sejtettem, hogy így fogok járni, hiszen az anyukámnak és a nagymamámnak is erősen hiányos a hajkoronája, anyukám már parókát is hord.