Amerikai szakemberek állítása szerint sikerült felfedezniük, hogy miként lehet életben tartani a rákos sejteket laboratóriumi körülmények között: az orvostársadalom körében már most lehetséges áttörésként emlegetett módszer jelentősen átalakítaná a jövőben a daganatos betegségek tanulmányozását és kezelését.
Izraeli kutatók bejelentették, hogy új eljárást dolgoztak ki a rák kezelésére, amellyel "felrobbantják" a rákos sejteket.
A méhnyakrák, illetve a kialakulására utaló jelek hamarabb és optimálisabban kimutathatók a harmincon felüli nőknél human papillomavírus (HPV)-teszttel, mint sejtmintavétellel - jelentették be holland tudósok. A HPV-teszt és a hagyományos Pap-teszt (azaz sejtmintavétel) együttes elvégzésével jóval korábban észlelni lehet a daganatos betegséghez vezető károsodásokat és ezzel sok méhnyakrákos eset kialakulását lehet megakadályozni - olvasható a HealthDay News csütörtöki online cikkében, amely ismerteti Chris Meijernek, az Amszterdami Orvosegyetem patológia professzorának kutatási eredményeit.
Egereknél hatásosnak bizonyult egy amerikai kutatók által kifejlesztett tumorvakcina, melyet emberi emlő-, vastagbél-, petefészek- és hasnyálmirigyrák gyógyítására szánnak.
A bőr egyik rosszindulatú daganata sokkal gyakrabban fordul elő férfiakon, mint nőkön és egy új, egereken végzett vizsgálat magyarázatot adhat erre a jelenségre. Az érdekes tanulmány eredményeit a Journal of Investigative Dermatology közölte.
Egy, a Lancet című nagymúltú orvosi szaklapban megjelent tudományos cikk szerint a római katolikus apácák hatalmas árat fizetnek önmegtartóztató életmódjukért, a gyermektelenség ugyanis nagyban növeli az emlő-, petefészek- és méhdaganatok kialakulási esélyét.
A Nagy-Britanniában évente diagnosztizált 134 ezer rákos megbetegedés 40 százalékát elkerülhető életmódbeli választások okozzák, például a dohányzás, az italozás vagy a helytelen táplálkozás - idézett egy friss jelentést a BBC hírportálja (www.bbc.co.uk).
Sámánokról, nyirokcsomó áttétekről, a magyarok rákbetegségéről, a halandóság feldolgozásáról a lap téli kiadásában.