Demencia | Egészségkalauz

Demencia

Alvás közben jelentkezhet az Alzheimer-kór egyik legkorábbi figyelmeztető jele

Alvás közben jelentkezhet az Alzheimer-kór egyik legkorábbi figyelmeztető jele

Az Alzheimer-kór első árulkodó változásai jóval azelőtt megjelenhetnek, hogy a feledékenység feltűnővé válna. Egy új kutatás szerint már középkorban érdemes lehet figyelni arra, mi történik velünk éjszaka.

5 apró változás az étkezésben, amely a demencia korai jele lehet

5 apró változás az étkezésben, amely a demencia korai jele lehet

A demenciára nem mindig a feledékenység hívja fel a figyelmet. Van, hogy egészen hétköznapi változások.

A neurológus szerint ez a demencia leggyorsabb tesztje: mindössze 3 kézmozdulatból áll

A neurológus szerint ez a demencia leggyorsabb tesztje: mindössze 3 kézmozdulatból áll

Három egyszerű kézmozdulat is jelezheti, ha az agy működése megváltozott.

Az Alzheimer-kór 5 korai jele, amit beszéd közben lehet először észrevenni

Az Alzheimer-kór 5 korai jele, amit beszéd közben lehet először észrevenni

Sokszor a család az, aki először észreveszi a jeleket.

Egyre feledékenyebb? Kiderült, hogy a vércsoportunk is befolyásolja a memóriánk

Egyre feledékenyebb? Kiderült, hogy a vércsoportunk is befolyásolja a memóriánk

Az agy egészsége összetett. A tudósok most azt vizsgálták, miként határozza meg a vércsoportunk a szellemi frissességünket.

Ez a népszerű konyhai fűszernövény a memóriájának is jót tehet – kutatások szerint a hangulatot is támogathatja

Ez a népszerű konyhai fűszernövény a memóriájának is jót tehet – kutatások szerint a hangulatot is támogathatja

Sokan csak fűszerként használják, pedig a memóriájának is jót tehet ez a növény.

Így néz ki testközelből egy Alzheimer-kóros beteg gondozása: amiről szinte senki sem beszél

Így néz ki testközelből egy Alzheimer-kóros beteg gondozása: amiről szinte senki sem beszél

Nemcsak a betegek, hanem a gondozóik is küzdenek.

A demencia sok esetben megelőzhető lenne - új kutatás

A demencia sok esetben megelőzhető lenne - új kutatás

Ha azt gondolja, hogy a demencia az öregedés elkerülhetetlen velejárója, téved - a legújabb kutatások szerint ez korántsem igaz. A szakemberek úgy vélik, az esetek jelentős részében a kockázat csökkenthető lenne, ha nagyobb hangsúlyt kapna a megelőzés és az egészséges életmód.