Drogfogyasztás
Amit senki sem tud: A CIA fertőzött meg egy francia kisvárost?
60 évvel ezelőtt egy francia kisváros lakói egyszerre kezdtek hallucinálni, melynek végeredménye az lett, hogy a lakók közül öten meghaltak, sokan pedig súlyosan megsebesültek. Régóta terjedt a szóbeszéd, hogy a hirtelen jött hallucinációkat pszichedelikus gombával fertőzött kenyér okozta - ez az elképzelés azonban most megdőlni látszik.
Új partidrog, a "kati"
Mefedron... Ez a partidrog ma még legálisnak minősül Magyarországon, de éppen a kábítószerlisták-szakbizottság augusztus 30-i ülésén tett javaslatot arra, hogy a szer nálunk is tiltólistára kerüljön. A mefedron (kémiailag: 4-metilefedron, 4-metilmetkatinon), ami kati, kata, mefi, miaúmiaú néven ismert, az interneten rendelhető, akár úgy is, mint növényvédőszer. Ezt a "rendelhetőséget", illetve a szer terjesztését és használatát hivatott a tiltás megszüntetni.
Drogok és drogfogyasztás
A drog ("drug" – angol) eredeti jelentése szerint olyan vegyületek gyűjtőneve, melyeket a szervezetbe juttatva megváltoztatják az egyén testi, lelki és értelmi funkcióit. A "drug" eredeti jelentésébe tehát az orvos által felírt gyógyszerek is beletartoznak. Amíg pl. az inzulint a szervezet termeli, hormonról beszélünk, de drug-nak – azaz gyógyszernek nevezzük, ha azt terápiás célzattal juttatjuk a szervezetbe.
Visszaélés a fájdalomcsillapítókkal
A vényköteles fájdalomcsillapítókkal való visszaélés arányának egy évtized alatti megnégyszereződéséről számoltak be csütörtökön amerikai drogügyi illetékesek.
Kannabisz a kávézóból? - Mi történik Hollandiában
Maastricht város jogosult arra, hogy megtiltsa a "kávézókba" való belépést nem Hollandiában lakó személyek számára - foglalt állást csütörtökön Yves Bot, a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság kijelölt főtanácsnoka egy elé került jogvitában.
Kaliforniában legalizálják a marihuánát?
Ha Kalifornia legalizálja a füvet, duplájára nőhet a fogyasztás! Ha Kaliforniában a két törvénytervezetet elfogadva legalizálják a marihuánát, a kábítószer ára 80 százalékkal is zuhanhat, ugyanakkor a fogyasztás a kétszeresére ugorhat.
Foci-vb: eddig doppingmentes!
Alighanem külön közvélemény-kutatás nélkül is leszögezhető, hogy a feledhetetlen élmények közé tartozik a még az 1994-es futball-világbajnokságról származó kép, amint Diego Armando Maradona, az argentinok akkor már éppenséggel elvirágzását élő sztárja a tévékamerába ordít eszeveszett módon, a gólöröm teljes mámorában, ám nem csupán a tisztán emberi érzelmektől vezérelt állapotban Kevésbé talányosan: az akkor már javában drogozó "isteni" Diegót a kábítószer is repítette az operatőr közvetlen közelébe, és bizony alaposan belőve üvöltötte világgá sajátosan megjelenített boldogságát.
Közérdekű hír: Kábítószer-ellenes Világnap
Június 26-át - az ENSZ döntése alapján 1987 óta Kábítószer-ellenes Világnapként tartjuk számon. Huszonhárom évvel ezelőtt az ENSZ kábítószerekkel történő visszaélés és az illegális kereskedelem elleni konferenciáján deklarálták, hogy a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében a nemzetek összefogására van szükség. Az ENSZ Kábítószer-ellenőrzési és Bűnmegelőzési Hivatala (UNODC) minden évre megfogalmazza a világnap szlogenjét, illetve területi irodáin keresztül szerte a világon emberek millióinak üzen.