Szép, ápolt lábak a jó megjelenés részét képezik. A lábbőr rendszeres odafigyelést és ápolást igényel – különösen akkor, ha esetleg talpunk bizonyos részein megjelennek a bőrkeményedések. Otthoni lábápolással is sokat tehetünk a bőrkeményedések leküzdéséért és azért, hogy évszaktól függetlenül mindig puha, ápolt lábakkal induljunk útnak otthonról.
A napi kalóriabevitelnek legfeljebb öt százaléka legyen cukor - többek között ezt az új ajánlást fogalmazta meg tíz évvel korábbi ajánlását megfelezve az Egészségügyi Világszervezet (WHO) új irányelveiben.
Reménykeltőek egy AIDS ellen védő szer első kísérletei: az új gyógyszer egyetlen injekciója a jövőben akár három hónapig is védhet a fertőzéstől - derült ki amerikai virológusok makákókkal végzett kutatásából.
Rákkeltő lehet a túl sok állati fehérje a középkorúaknál, egy nagy létszámú amerikai kutatás szerint. Ha a kevés állati eredetű fehérjét fogyasztó középkorúakhoz hasonlították a hasonló korú, sok húst és tejterméket evő személyeket, az derült ki, hogy az utóbbiaknál négyszer nagyobb a rák kockázata - idézte a Science Daily tudományos-ismeretterjesztő portál a Cell Metabolism című szaklapban frissen megjelent tanulmányt.
Budapest, 2014. március 5., szerda (MTI) - Tízmillió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Viva Natura World Kft.-re, mert a cég valótlan állításokkal népszerűsítette egyes termékeit.
A dühkitörések ötszörösére növelik az infarktus és háromszorosára az agyvérzés kockázatát - derült ki amerikai kutatók elemzéséből.
Minden ötödik pár meddő Magyarországon, és az érintett kapcsolatok egyharmadában a gyermektelenség oka kizárólag a férfi nemzőképtelensége, további egynegyedükben mindkét felet érinti a meddőség - írja keddi cikkében a Magyar Nemzet.
Másik nevén koponyaűri nyomásfokozódás (ang. az ICP növekedése). A jelenség oka – de eredménye is lehet valamilyen agyi sérülésnek, vagy a koponyaűrön belül lezajlott folyamatnak, eseménynek.