A stroke, az agyi érkatasztrófa megelőzhető, mert az életmód helyes megválasztásával, mozgással, és rendszeres szűréssel komoly eredményeket lehet elérni - mondta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár Kecskeméten, a városházán tartott sajtótájékoztatón.
Tovább csökkent a parlagfű pollenkoncentrációja, de még tart a parlagfűszezon: több helyen még mindig első-, illetve másodfokú riasztás van érvényben - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) az MTI-vel.
Díjlovas és lovasterápiás versenyt rendeznek Fóton. Egészséges lovasok és fogyatékkal élő gyerekek versenyeznek a a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) fóti Lovasterápiás Központjában péntektől vasárnapig.
Debrecenben hozzák létre az első európai ajurvéda tanszéket, az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a Debreceni Egyetem (DE) és az indiai AYUSH Akadémia vezetői. Szilvássy Zoltán, a DE rektora az aláírás után tartott sajtótájékoztatón kiemelte: a nyugati orvostudomány nem tud mit kezdeni a krónikus betegségek megelőzésével, rehabilitációjával, nem tudja a választ arra, hogyan kell megőrizni az egészséget, míg az ötezer éves ajurvéda mindezt tartalmazza.
Nem szenzáció, kutatási eredmények! A közleményben említett mesterséges máj humán májsejtek felhasználásával készült ún. bioarteficiális készülék, amelyet akut májelégtelenségben vizsgálnak jelenleg, főként várhatóan halálos kimenetelű diagnózis esetén. A külső készüléken átáramlik a beteg vére, a rendszer a normál májműködést modellezi, főként annak kritikus elemeit, a fehérjeszintézist, a májbeteg vérének toxikus anyagoktól való megtisztítását. A megtisztitott vér centrális nyaki vénán át jut vissza a kezelés végén.
A nyugat-európai országokhoz viszonyítva Magyarország az alulbiztosított országok körébe tartozik, így az öngondoskodás terén az év minden napján van még tennivalónk - mondta a biztosítás világnapja alkalmából Pandurics Anett, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) elnöke az MTI-nek adott interjúban.
Francois Hollande francia elnök bejelentette, hogy létrehoznak egy francia katonai kórházat az Ebola-járvány sújtotta Guineában, a fertőzés gyorsabb megfékezése érdekében.
Svédországban a legmagasabb szintű, Bulgáriában a legfejletlenebb a cukorbetegek ellátása Európában - derül ki a Bécsben folyó Európai Diabétesz Kongresszuson szerdán közzétett európai diabétesz-mutató adataiból. A vizsgált harminc európai állam ellátórendszerének rangsorában Magyarország a 17. helyen áll.