Ezeket látta már?

Nem mindegy, hogyan pótolja a kollagént a szép és fiatalos bőr érdekében

kollagén, pótol, szép, fiatalos, bőr, hogyan

Nem mindegy, milyen módszerekkel próbálja növelni a kollagén mennyiséget a bőrében.

A kollagén pótlásával nem csak a bőr öregedésének lassítása a cél, hanem segítségével más egészségügyi hozadékra is szert tehet. A kollagéntermelés lassulása körülbelül 20 éves kor után kezdődik és úgy 60 éves korban áll le.

Milyen jelei vannak, ha a kollagéntermelés már nem a régi, és mit tehetünk ellene?

Manapság a kollagénről sokat hallhatunk és olvashatunk, hiszen rengeteg jótékony hatása van a szervezetre. A kollagén egy vázfehérje, a sejtek egyik alapvető alkotóeleme, ami a szöveteket rugalmasan köti össze és szervezetünk magától képes előállítani. Segít feszesen tartani a bőrt, természetes módon bomlik le és termelődik újra, idővel azonban egyre kevesebb keletkezik, ezért lesznek lazábbak, kevésbé feszesek kötőszövetek, ezáltal a bőr is. Hozzájárul a mozgásszervrendszer épségéhez és támogatja az izmok, ízületek egészséges működését is.

A tápanyagszegény táplálkozás, a dohányzás és a túlzott UV sugárzás is csökkenti a kollagéntermelést. Ha pedig szervezetünkben csökken az említett vázfehérje, kevésbé lesz rugalmas a bőr, az arc egyes területein finom ráncok alakulnak ki, idővel ezek mélysége megnő, ráadásul a bőrön az ejtett sebek pedig lassabban gyógyulhatnak.

A kollagéntermelést és a meglévő kollagén mennyiséget számos módon növelhetjük és/vagy óvhatjuk, íme, néhány tipp:

Fényvédelem és antioxidánsok

Vigyázzunk a már meglévő kollagén mennyisége a szervezetünkben, azaz lassítsuk a lebomlást. Ezt leginkább megelőzéssel tudjuk megtenni: mindennapi fényvédelemmel és antioxidánsok használatával.

Szérumok, krémek

A kollagén molekula nagyságából adódóan (500 daltonnál nagyobb) nem képes a bőr mélyebb rétegeibe beszívódni, tehát nem fog tudni ott érvényesülni, ahol kellene, ezért ne kollagénes krémet vásároljunk erre a célra.

„A kollagénnek a bőrfelszínen egyedül hidratáló hatása tud lenni, mert a bőrfelszínen felületet képez, így kevésbé tud elpárologni bőrünkből a víz. Helyette olyan szérumot vagy krémet érdemes választani, amiben olyan hatóanyagok vannak, amelyek képesek mélyebbre hatolni és serkentik a természetes kollagén szintézist a bőrben. Ilyen például a C-vitamin, a retinol és retinol származékok, a glikolsav és a peptidek” - mondja Szabó Noémi, kozmetikus, a Herbiovit kozmetikai szakértője.

Kozmetikai kezelések

Ha kozmetikus, akkor először biztosan a fájdalmas, nyomkodó-tisztító kezelés jut a legtöbb ember eszébe. Ez a kezelés is nagyon fontos, hiszen szebb bőrképet kapunk általa, valamint a mitesszerek eltávolításával a hatóanyagok is sokkal jobban tudnak beszívódni, érvényesülni. Emellett azonban nagy hangsúlyt kapnak már a bőrfeszesítő, bőrállapot javító és öregedés lassításra kifejlesztett kezelések. Ilyenkor a kozmetikus nem csupán hidratáló hatóanyagokat használ, hanem a fent említett kollagén termelést serkentőeket is, valamint kiegészíti egy kozmetikai masszázzsal.

A kozmetikai masszázs hatásai:

■ az öregedést lassítja, a sejtek, rostok képződése felgyorsul (kollagéntermelés serkentés!)

■ feszesebbé, tónusosabbá válik a petyhüdt bőr

■ az elhalt hámsejtek gyorsabban válnak le

■ a bőr hőmérséklete nő, az erek kitágulnak, így a salakanyagok, bomlástermékek elszállítása felgyorsul

■ a tápanyagok felszívódása is javul

■ a szeborreás bőr állapota javul, mivel hatására a faggyúmirigyek által termelt faggyú kiürülése folyamatos

■ a sápadt, fakó bőrt életre kelti, mert a melegebb szövetek között az érfalak kitágulnak, oxigéndússá válnak a sejtek

Olvasson tovább! Így vigye be a kollagént, ha szép bőrt szeretne - szakértő tippjei

Fogyaszthatjuk italpor vagy kapszula formájában is a kollagént

A krémekkel ellentétben kapszula vagy italpor formájában a kollagén sokkal hatékonyabb lehet a szervezetünkben. A legjobb, ha C-vitaminnal együtt fogyasztjuk, mert úgy könnyebben képes felszívódni és beépülni. Arra azonban érdemes figyelnünk, hogy hidrolizált kollagén legyen. A kollagén 3 aminosav láncból áll, míg a hidrolizálás során kisebb, pár aminosav láncból álló fehérjék keletkeznek (ezek a kollagén peptidek). Erre a könnyen emészthetőség miatt van szükség, hogy a vérárammal emésztés után azonnal eljusson a szükséges helyekre. Minél kisebb a molekula tömege, annál jobban hasznosul. A hal, a marha és a sertés kollagének közül a hal kollagén peptidnek a legkisebb a peptid mérete. Az ajánlott napi adag 20000 mg, de egyes felmerülő problémák esetén lehet emelni is.

Mennyi kollagénre van szükségünk különböző életkorban?

  • 25 éves kor alatt napi 5000 mg.
  • 26 és 35 éves kor között napi 10000 mg.
  • 36 és 55 év között napi 15000 mg.
  • 56 éves kor felett napi 20000 mg.

Milyen bőrtípus esetén érdemes pótolni a kollagént?

  • száraz bőr
  • megereszkedett bőr
  • finom ráncok
  • rugalmasságát elvesztett bőr
  • öregségi foltok (főleg C-vitaminnal kombinálva)

Forrás: Szabó Noémi, kozmetikus

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mikor és hogyan érdemes pótolni a kollagént?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

kollagén

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához