Ezeket látta már?

EMMI: igazságosabb szociális ellátó és segélyezési rendszer

Igazságosabb, átláthatóbb szociális ellátó és segélyezési rendszer A Kormány döntése alapján több fontos, a szociális segélyeket, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait és foglalkoztatását, a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermeküket gondozók ápolási díját, továbbá a bányász dolgozók egyes ellátásait érintő kérdésben kezdődik meg a módosítások előkészítése.

A szociális ellátások átláthatóságának, egységesítésének biztosítása érdekében a Kormány döntött arról, hogy az önkormányzatok által krízishelyzetben adható átmeneti segély, temetési segély és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás várhatóan 2014-től egységesen, önkormányzati segély elnevezéssel határozható meg. Hasonlóan a jelenlegi ellátásokhoz, a jogosultági feltételeket a települési önkormányzatok rendeleteikben szabályozzák majd, igazodva a helyi igényekhez, és a település lehetőségeihez.

EMMI: igazságosabb szociális ellátó és segélyezési rendszer

A segélyezési rendszer jobb átláthatóságát, tervezhetőségét szolgálja az az Új Széchenyi Terv keretében elkezdődött fejlesztés is, amely egy egységes nyilvántartási rendszer kialakítását célozza. Ezzel várhatóan 2013 decemberére teremtődik meg annak a feltételrendszere, hogy egységesen láthatóvá váljanak az egyének által kapható segélyek, támogatások.

Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján a Kormány felülvizsgálja a megváltozott munkaképességű személyek ellátórendszerének egyes szabályait. Így például az ellátások megállapításához szükséges előzetes biztosítás időtartamára, a rokkantsági ellátás melletti kereső tevékenységre vonatkozó szabályokat vizsgálja felül annak érdekében, hogy az ellátórendszer minél teljesebb mértékben szolgálja a megváltozott munkaképességű személyek érdekeit.

Ezzel párhuzamosan előkészítés alatt áll a közbeszerzési szabályok módosítása oly módon, hogy a szociális és egészségügyi intézmények közbeszerzési eljárásai során a megváltozott munkaképességű

személyeket foglalkoztató vállalkozások előnyt élvezhessenek.

A nyugdíjrendszer, illetve a megváltozott munkaképességű személyek ellátórendszerének átalakítása nagy mértékben érintette a bányász dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeit is. A kormányhatározat értelmében a Kormány megvizsgálja, hogy a bányászok felvetéseinek kezelésére milyen további intézkedések szükségesek.

Forrás: MTI / OS
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához