Ezeket látta már?

Nem mindegyik magyar gyógyfürdőnek van gyógyvize

gyógyvíz, termálvíz, gyógyfürdő, ásványvíz

Jó néhány olyan fürdő található az országban, ahol nincs gyógyvíz, viszont a hivatalos nyilvántartás szerint az adott hely mégis gyógyfürdőnek számít. Mi lehet erre a magyarázat?

A megoldást ott érdemes keresni, hogy a közbeszédben és jogi értelemben nem teljesen ugyanarra használjuk a gyógyvíz, illetve gyógyfürdő fogalmakat. Gőzölgő ülőmedencében kókadozó nyugdíjasok – általában erre mondjuk, hogy ez gyógyvizes medence, maga a létesítmény pedig gyógyfürdő. Holott egyáltalán nem biztos, hogy jogilag valóban gyógyvízről és gyógyfürdőről van szó.

Gyógyvíz ugyanis az, aminek vizsgálatát hivatalosan kezdeményezték és megállapították a gyógyhatását. Csak egy kiragadott példával élve: a Magyarhertelenden található termálfürdő vize nem gyógyvíz. Függetlenül attól, hogy a termálfürdő vizének kedvező hatására sokan esküsznek.

Gyógyfürdőnek pedig az számít, ahol valamilyen fürdőgyógyászati kezelést végeznek és hivatalosan kérelmezték a gyógyfürdő titulus használatát. Azaz nem feltétlenül szükséges hozzá gyógyvíz. Elegendő lehet a gyógyvíz minősítés nélküli termálvíz is, vagy pusztán a közműhálózatról érkező csapvíz, ha azzal kezeléseket végeznek.

Így lehet az, hogy a hatályos nyilvántartás szerint bár gyógyfürdőnek számít, de nincs gyógyvize a balatonfüredi Állami Szívkórháznak, a Miskolctapolca Barlangfürdőnek, a Pécsi Hullámfürdőnek, vagy éppen a szentgotthárdi fürdőnek.

Szabó Gyuri bácsi gyógynövényei ízületi gyulladás, porckopás ellen - olvasson tovább!

Balatonfüreden nem gyógyvízzel, hanem magas szénsavtartalmú ásványvízzel (savanyúvízzel) végeznek gyógykezeléseket. A Barlangfürdő lágy vizének nincs gyógyvíz minősítése, viszont a fürdő Barlang Aquaterápia nevű részlegén elérhetők gyógyászati kezelések. S hasonló a helyzet a Hullámfürdővel, illetve a szentgotthárdi fürdővel. Magyarán nem minden gyógyfürdő, ami annak látszik és az is lehet gyógyfürdő, amiről elsőre nem gondolnánk.

Forrás: Fürdőgyógyászat

Forrás: Fürdőgyógyászat
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához