Ezeket látta már?

10 apró szokás, amivel idős korában is sokat tehet egészségéért és jó közérzetéért

10 apró szokás, amivel idős korában is sokat tehet egészségéért és jó közérzetéért

Bár idősebb korban nehéz változtatni az addigi életmódon, ám van néhány apróság, melyeket érdemes beépítenie a mindennapokba.

Nem kell mindig nagy dolgokra gondolni ahhoz, hogy javítson egészségén és közérzetén, hiszen gyakran több, apró lépéssel is komoly pozitív hatást tud elérni. Szakemberek a következőket javasolják.

Reggeli nyújtás

Bár általában nem a mozgás az első, amit az emberek meg szeretnének tenni reggelente, ám valóban sokat segíthet, hiszen ezzel nemcsak az elméjét ébresztheti fel, de a testét is. A reggeli átmozgatás ugyanis fokozza ugyanis a keringést, plusz oxigénnel látja el a sejteket, szöveteket és segít abban, hogy mentálisan és fizikailag is jól induljon a nap. Nem kell nagy dologra gondolni: elég, ha az ágyban kicsit átmozgatja a végtagjait, nyújtózkodik, hajlításokat, körzéseket végez (nem csak végtagjaival, fejével, vállaival is).

Hidratálás

Unalmasnak tűnhet a tanács, viszont ez az egyik legfontosabb az egészség megőrzése érdekében. Napi 2,5 liter folyadék (lehetőleg víz) fogyasztása támogatja az emésztést, javítja az agy teljesítményét, növeli az energiát és elűzi a fáradtságot. Igyon egy jó nagy pohár vizet ébredés után, valamint minden étkezéshez is töltsön maga elé a poharába!

Érdekesség, hogy a hosszú élettartamukról híres kínai emberek minden napjukat egy jó nagy pohár meleg víz fogyasztásával indítják.

Fogselyem használata

A jó szájhigiénia hozzájárul az egészség megőrzéséhez, a gyulladásos gócok ugyanis számtalan komoly probléma forrásai lehetnek. A mindennapos fogápolás szerves részét kéne, hogy képezze a fogselyem használata is, hiszen csakis ezzel lehet alaposan eltávolítani a fogak közé szorult ételmaradványokat. Amennyiben egyedül fogkefét használ, úgy ezek nagy része ottmarad.

Fényvédő használata

A fényvédők használata ma már elmaradhatatlan részét képezik a mindennapos arcápolásnak. Legalább 30 SPF értékű készítményt használjon – a nyári napsütésben pedig még magasabbat! Ez késlelteti az öregedést, mivel védi a bőrt a leégés és a káros szabadgyökök ellen, ráadásul az oly gyakori melanóma esélyét is jelentősen csökkenti. Tévhit az, hogy emiatt a D-vitamin bejutása akadályozottá válik, így bátran használja ezeket minden nap!

Magvak

Ha egy kis nassolnivalóra vágyik, csoki vagy chips helyett egyen inkább magvakat (mandula, dió, földimogyoró, kesudió), hiszen telítetlen zsírsavakat és számos hasznos tápanyagot tartalmaznak, ráadásul segítenek megelőzni a feldolgozott élelmiszerek utáni vágyat. Arra figyeljen, hogy magasabb kalóriatartalmuk miatt maximum tenyérnyi adagot fogyasszon belőlük!

Szundítson

A délutáni alvás sokak számára csak álom, pedig, ha lehetősége van rá, érdemes egy kis sziesztát ekkor beiktatnia. Ez nemcsak feltöltheti, de jelentősen javíthatja a kognitív funkciókat! Kutatók szerint a legideálisabb, ha heti 4-szer kb. 30 percet alszik délután. Ennél azonban ne legyen több! Ha kell, használjon ébresztőt, hogy ne szundítson túl sokáig, mert akkor utána fáradtabb lehet, mint volt!

Extra mozgás

Itt most nem a sportolásra gondolunk (mely természetesen szintén fontos), hanem a mindennapokban beiktatható plusz kis mozgásokra. Több erőt és rugalmasságot ad ugyanis az, ha például nem átsétál a szobán, hanem átfut vagy áttáncol rajta, fogmosás közben megfeszíti a hasizmát vagy ha minden felálláskor kétszer áll fel (vagyis feláll, leül, aztán megint feláll). Ezzel némileg ellensúlyozhatja az idősebb korra fokozottabban jellemző ülő életmódot.

Váltott orrlyukú légzés

A váltakozó orrlyukú légzéssel csökkentheti a stresszt azáltal, hogy lelassítja a légzés ritmusát és mély, teljes lélegzetvételre kényszeríti. Ujjával fogja be az egyik orrlyukát és lassan lélegezzen be és ki. 5-10 lélegzetvétel után cseréljen és a másikon lélegezzen.

Ugyanezt a hatást éri el, ha a belégzést az egyik, a kilégzést pedig a másik orrlyukán teszi. Ezt végezze pár percig!

Legyen hobbija

A Nature Medicine 2023. szeptember 11-én közzétett tanulmánya szerint a hobbik jó hatással vannak az általános egészségre és hangulatra. Ezek magukban foglalják a kreatívoskodást, az önkifejezés bármely formáját, a relaxációt, kertészkedést- lényegében bármit, melyek jó érzéssel töltik el. Ilyenkor ugyanis a szerotonin szintje, ami hozzájárul a jó hangulathoz és így a jobb egészséghez.

Szociális élet

A társas interakciók megakadályozzák az elmagányosodást és csökkentik a depresszió és a kognitív hanyatlás esélyét. Törekedjen arra, hogy minden nap érintkezzen valamilyen formában más emberekkel: találkozzon családtagjaival, barátaival, telefonáljon, chateljen stb. Igen hasznos az is, ha különböző klubokhoz, csoportokhoz csatlakozik – ekkor hasonló érdeklődésűek körében lehet és szoros barátságok alakulhatnak ki.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Életmódváltás: 20 szokás, amitől jobban érezheti magát

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

egészséges életmód

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához