Ezeket látta már?

Ezt az 5 hibát követik el a legtöbben diétázás során

hiba, elkövet, diéta, fogyókúra

Lassan itt a bikiniszezon, így tavasszal sokan belevetik magukat a fogyókúrába. Viszont a diéta több buktatót is rejt - mutatjuk mi mindre figyeljen.

A diéta és a fogyókúra kifejezést azonban szerencsésebb lecserélni, és inkább életmódváltásról beszélni. Lehet, hogy csak normalizálni szeretnénk a testsúlyunkat, vagy éppen bele szeretnénk férni egy álomruhába, egy bizonyos alkalomkor szeretnénk jól kinézni, de a lényeg nem itt van. Ahhoz, hogy célunkat elérjük, szükség van arra, hogy másképp kezdjünk kicsit gondolkodni, és áttérjünk egy egészségesebb táplálkozásra, elhagyjunk rossz szokásokat, és újakat alakítsunk ki. Zalai Noémi dietetikus, akivel minden héten csütörtökön a Toman Diet budai központjában is lehet találkozni, összefoglalta, melyek a legnagyobb diétás csapdák, amelyek elkerülésére törekednünk kell.

1. Rövidtáv nem létezik

Hiába gondoljuk, hogy majd néhány nap koplalás, villámdiéta megoldja a helyzetet, ez sosem lehet elég jó megoldás. Rövidtávban gondolkodni az egyik elsőszámú diétás csapda, hiszen így nem tanulunk meg helyes életmódot kialakítani, és a vágyott cél elérése után többnyire rögtön visszatérünk az eredeti táplálkozási szokásainkhoz, amely aztán ismét elhízáshoz vezethet. A leadott kilókat, vagy sok esetben még többet is, hamar visszaszedjük. A másik probléma, hogy az egyoldalú, önsanyargatásba torkolló diéták gyakran többet ártanak, mint használnak, hiszen olyan alapvető tápanyagoktól fosztjuk meg a szervezetünket, amelyek nélkül az nem tud megfelelően működni.

2. Holnaptól nem eszem…

Ez a mondat és ennek társai szintén kerülendőek. Ha valaki egy vegyes táplálkozásból egyik napról a másikra átcsap egy átgondolatlan, rendkívül megszorító egyoldalú táplálkozásba, azzal saját magának mintegy büntetést szab ki, amitől hamar el fog menni a kedve, és egyszer csak azon kapja magát, hogy a cukrászdában ül és rendeli a sütit, mert elege van a büntetésből.

3. Akkor kihagyom a reggelit!

A reggeli a nap egyik legfontosabb étkezése, hiszen ezzel készítjük fel a szervezetünket az előtte álló napra. Hidratáljuk, energiát biztosítunk neki, hogy megfelelően helyt tudjon állni. Gondoljunk bele, ha kihagyjuk a reggelit az olyan, mintha az autót üres tankkal hagynánk a garázsban, majd az úticélunk feléig toljuk, hiszen üres a tank (nincs energiánk a példa alapján), és az út felénél tankoljuk csak meg (ebéd.) Ezzel csak azt érjük el, hogy kizsigereljük a szervezetünket.

4. Reggelire müzlit, zabkását eszem, az egészséges!

Lehetnek ezek egészségesek is, amennyiben nem az előre csomagolt, cukrozott változatokat választjuk, hiszen azok kalóriatartalma messze meghaladja a saját készítésű cukormentes verziókét. Azonban a legtöbben sajnos müzli alatt a bolti cukrozott gabonapelyheket, vagy a mézzel készült müzlikeverékeket értik. Gyakran ezekbe aszalt gyümölcsöket is tesznek, amelyek magas cukortartalmuk miatt nem javasoltak, sokkal jobb választás friss gyümölcsökkel dúsítani.

5. 100%-os gyümölcslevet iszom, hiszen az cukormentes”

Sajnos a 100%-os gyümölcslevek hiába nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, attól még észrevétlenül sok-sok kalóriát juttathatunk be velük a szervezetünkbe. 1 dl 100%-os gyümölcslé 45-50 kcal-t is tartalmazhat, attól függően, hogy milyen gyümölcs(ök)ből készült, ha tehát folyadékbevitelünk felét (1L) ez teszi ki, az akár 500 kcal-t is jelenthet, csak folyadékból! Fogyasszunk helyette citromos vizet, friss gyömbérrel ízesített vizet, akár mentalevéllel ízesített vizet.

Mennyi fogyás az egészséges?

A szakember óva intenek attól, hogy túl gyorsan szabaduljunk meg túl sok kilótól, ugyanis az nem csak egészségtelen, de később nagy eséllyel még több tér majd vissza, mint amennyit leadott. A legtöbben heti 0,5-1 kilóban maximalizálják a fogyást, vagyis az optimális az, ha egy hónap alatt 2-4 kilótól szabadul meg. Ez azért is fontos, mert így hosszabb távon is tartható a diéta, és nem jelentkeznek majd falási rohamok.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ez a diéta segíthet, hogy gyorsabban leadja a súlyfelesleget és még egészséges is

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

diéta

Forrás: Toman Diet
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához