Kisebb valószínűséggel fejlődik ki allergia azoknál a gyerekeknél, akiknek korábban volt kanyarófertőzésük - közölték egy nagyszabású európai tanulmány szerzői a Pediatrics című orvosi folyóirat márciusi számában.
Amerikai tudósok létrehoztak egy emberi AIDS-betegséget okozó vírustörzset, amely képes volt megfertőzni a kísérleti majmokat, és sokszorozódni bennük.
Az AIDS-vírussal fertőzött rabok számára kockázatos időszak a szabadulás, mert sokan felhagynak az életmentő gyógyszeres kezeléssel miután elhagyták a börtönt - számoltak be amerikai tudósok.
Olyan emberi antitesteket fedeztek fel amerikai tudósok, melyek egyaránt hatástalanítják a madárinfluenza és a szezonális humán influenza vírustörzseit, ezáltal életmentő kezelések kifejlesztésére nyílik lehetőség - jelentették be a Nature tudományos magazin vasárnap megjelent egyik szakkiadványában.
Újabb halálos áldozatot szedett a madárinfluenza H5N1 altípusa Vietnamban, ezúttal egy fiatal nő halt bele az általában szárnyasokat megfertőző betegségbe - közölték vasárnap egészségügyi források.
A szezonális influenza vírusa jobban terjed és túlélése is biztosabb, ha kicsi a levegő abszolut páratartalma - közölték amerikai kutatók.
Kampányt indít az antibiotikumok helyes szedéséért az Országos Alapellátási Intézet (OALI). Balogh Sándor, az OALI főigazgatója csütörtökön sajtótájékoztatón elmondta: a kampány során mind a lakosságot, mind az orvos szakmát el szeretnék érni.
Most, hogy elmúltak a nappali mínuszok és átmenetileg megenyhült az időjárás, egyre több ember betegszik meg. Az enyhe és párás idő kifejezetten kedvező táptalaj az észrevétlenül és hirtelen támadó, levegőben terjedő vírusok – így az influenza – számára is.