Gyilkosság
A „Halál angyalává” vált – Csak a betegek szobáit kellett volna kitakarítania
18 évesen kezdte pályafutását mentőorvosként egy helyi kórházban. Néhány hónappal a munkába állása után már megölte az első áldozatát. Évtizedekig folytatta szörnyű tetteit.
Hátborzongató részletek: először egy szekrényben rejtette el, majd vidékre vitte az amerikai nő holttestét az ír férfi
Vidéken rejtette el a napokban Budapesten meggyilkolt amerikai nő holttestét a megölésével gyanúsított ír férfi - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtótájékoztatón szombaton.
Borzalmas tett: hét csecsemőt gyilkolt meg ez a nővér - nem tudni miért tette
Több babának levegőt fecskendezett a vérébe, másokat erőszakkal tejjel etetett, néhányat pedig inzulinnal gyilkolt meg.
Orvosi diplomát is hamisított magának az anyagyilkos pécsi férfi
A pécsi férfi serpenyővel és húsklopfolóval verte halálra az anyját. Korábban elkezdte az orvosi egyetemet, de nem fejezte be.