Az esztétikai kérdésen túl súlyos egészségi problémákra utalhat ez a probléma.
A történet első hallásra talán mosolyt csal az arcokra, pedig súlyos diagnózishoz vezetett: heredaganatot találtak a tinédzsernél s még épp időben.
Élelmiszerekkel kapcsolatba kerülő anyagokból az életünk során közel fél kilogramm mennyiséget fogyasztunk el.
Lesújtó híreket kapott a csatár: a szövettani vizsgálatok eredményei szerint rosszindulatú a nemrég felfedezett heredaganata.
A német klub közleménye szerint az Ajaxtól 31 millió euróért megvett elefántcsontparti csatár hétfőn rosszullétre panaszkodott.
A ruháktól a kézkrémeken és a csomagolásokon át egészen a tűzoltó berendezésekig rendkívül széles körben használt „szuperanyag” súlyosan károsíthatja az egészséget.
Számos oka lehet annak, ha a spermiumok lomhává válnak vagy a számuk lecsökken. Egészen meglepő, hétköznapi dolgok is állhatnak a háttérben, most eláruljuk, hogy mire kell nagyon odafigyelniük a férfiaknak!
Amerikai kutatók összefüggést fedeztek fel a testhossz és a hererák kialakulása között. Megállapították, hogy minél magasabb valaki, annál nagyobb a betegség kialakulásának kockázata.