Ezeket látta már?

Ezek a fiatalok újító javaslatai a függőségek, szenvedélybetegségek leküzdésére!

21 Nő az Egészségügyért Alapítvány, Junior Achievement Magyarország, JAM, mentorprogram, függőségek, szenvedélybetegségek

A 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország (JAM) által szervezett innovációs verseny idén a szenvedélybetegek gyógyításáról szólt.

A versenyen résztvevő középiskolások a MentorProgram tagjai, akik az egészségügyi pályán képzelik el a jövőjüket.

A személyes motiváció az oktatásban az egyik legnagyobb erő

Számos egyéni sikertörténet mögött van egy tanár, egy elismert szakember, egy mentor, aki a kellő időben a kellő támogatást tudta nyújtani a diákjának. A 21 Nő az egészségügyért alapítvány 10 hónapos, ingyenes MentorProgramja ezt a támogatást, tehetséggondozást nyújtja 2023-ban a MentorProgramban részt vevő diákok számára.

Az Alapítvány 10 hónapon keresztül - 2023 márciusától 2023 decemberéig - nyújt mentorálást a programba bekerülő diákok számára, akiknek lehetősége adatik személyesen ellátogatni Magyarország leghíresebb egészségügyi központjaiba, találkozni az ott dolgozó szakemberekkel, izgalmas feladatokban részt venni ezeken a helyszíneken, találkozni Nobel-díjas tudósokkal.

Cél az egészségügy!

A versenyen résztvevő középiskolások, azaz a 21 Nő az Egészségügyért Alapítvány MentorProgram tagjai, az egészségügyi pályán képzelik el a jövőjüket. Az egész napos munka során a csapatokat 15 tapasztalt Citi és 21 Nő az Egészségügyért alapítványi mentor támogatta, akik útmutatást és tanácsokat nyújtottak számukra.

A fiatalok pontosan látják, hogy korra és nemre való tekintet nélkül a lakosság jelentős része küzd valamilyen függőséggel. Az alkohol, a dohányzás, a drog az egészségünkre komoly veszélyt jelent, de az életminőségünkre károsan hat a munkamánia, az internet- és „kütyü” függőség, vagy a különböző étkezési zavarok, mint például a jellemzően a fiatalok körében megjelenő egészséges étkezés mánia, az orthorexia.

Függőségek, szenvedélybetegségek: ez volt az idei verseny tenmatikája

A feladat nem kevesebb volt, mint olyan támogató, innovatív vállalkozási ötletek kidolgozása, amelyek segíthetnek a függőségek, szenvedélybetegségek legyőzésében, kezelésében. A 4-5 fős csapatok a feladat online kihirdetésekor találkoztak először a tematikával, mi több, egymással is. Másnap személyesen dolgozhattak tovább a csapatok úgy, hogy rövid időre támogatásképp, tanácsadóként egy-egy mentor is bekapcsolódott a csapatmunkájukba.

Kicsivel több mint 24 órás közös gondolkodás után a 10 csapat mindegyike elkészült a prezentációjával, s bemutatta a saját vállalkozási ötletét, amelyek a függőségre, a szendvedélybetegség kezelésére kínálnak megoldást.

Egy ilyen startup feladat még a tapasztalt, rutinos szakmabelieknek is nagy kihívást jelentene a valóságban, a fiatalokból azonban a nyomás csak jót hozott ki - bizton állíthatjuk, hiszen a mentorok munkájában az Egészségkalauz is részt vett.

- Nagy tanulság: nem igaz az, amit az alfa és Z generációról feltételez az idősebb korosztály. Ezzel a versennyel számomra megdőlt az a gyakran hallott "bezzeg a mi időnkben" tézis, miszerint ma már a következő generáció figyelmét kizárólag a gyorsan pörgethető, rövid, pár másodperces, felszínes social tartalmak kötik le. Rendkívül jó érzés volt látni, megtapasztalni, hogy milyen sok fiatal szereti igazán az értelmes ismereteket, kedveli a tudományokat, és milyen bátran rendszerezi a tudását, a legkomolyabb kihívástól sem ijedve meg - összegezte Papp Tímea, az Egészségkalauz főszerkesztője. - Láthatóan rengeteg izgalmas, valid ötlet forog a fiatalok fejében, ráadásul elképesztően gyorsan, rugalmasan képesek reagálni csapatban is a projektkidolgozás folyamataival együttjáró nehézségekre. Az pedig, hogy mindezt az online és a személyes jelenlétet kombinálva teszik, számukra a világ legtermészetesebb dolga. Jóllehet ezúttal ők mérettettek meg, bárki tanulhatna tőlük: szűk 24 óra alatt, egymást nem ismerve, szinte azonnal barátságos munkakapcsolatot kötve végeztek el csapatban, feladatcentrikusan egy olyan tudományos-innovációs munkát, amire a bármely cég CEO-jának leesne az álla.

Mi történt a mentorálás alatt?

Az egészségügyi pálya iránt érdeklődő fiatalok egy függőségekről és azok természetéről szóló webináriumon megismert kihívásra válaszolva ötleteltek olyan innovatív vállalkozások megalapításán, amelyek termékei és szolgáltatásai a mindennapi függőségek leküzdésében nyújthatnak segítséget.

A pénzügy, a projekttervezés, az egészségügy terén tapasztalt szakemberek segítségét kérhették a diákok, és sok hasznos tanácsot kaptak a heroinfüggőségből évek óta gyógyult Szabó Győzőtől, aki azt is elmondta, hogy ma sajnálatosan kevés támogatást kapnak a drogosok, a szenvedélybetegek.

Szabó Győző a történetével évek óta szeretne erőt adni az embereknek, és tudatni velük, hogy a legmélyebb gödörből is van kiút - a színész ezúttal a mentorként segített hasznos tanácsokat adni a fiatalok projektötleteihez. Szabó Győző a történetével évek óta szeretne erőt adni az embereknek, és tudatni velük, hogy a legmélyebb gödörből is van kiút - a színész ezúttal a mentorként segített hasznos tanácsokat adni a fiatalok projektötleteihez. Forrás: EgészségKalauz

Pontosan erre a hiányra reagáltak érzékenyen a fiatalok, akik hiánypótló applikációkkal, kézzelfogható termékekkel, színes programokkal kezelnék a súlyos problémát és terelnék a szakemberek és a sorstárs közösség felé a szenvedélybetegeket.

Lenyűgöző előadásokat értékelhetett a zsűri

A mentorok és mentorált csapatok közös munkája után következtek a prezentációk. A fiatalok a mindennapi addikciókkal (étkezési zavarok, internetfüggőség, mértéktelen vásárlás) kapcsolatos problémák megoldására hoztak üzleti ötleteket.

A zsűri az ötletek mellett értékelte a 16-18 éves diákok lenyűgöző tájékozottságát, előadásmódját. A komoly szakmai személyiségek mellett, szerepelt a zsűriben egy diák is a MentorProgram 2020-as évfolyamából.

Végül a nagyon szoros versenyben 4 kiemelkedő teljesítményű csapat kapott díjat:

  • Legjobb Üzleti Terv Díj: Szerető Szív Alapítvány
  • Legjobb Szolgáltatás Díj: Második Lépés
  • Leginnovatívabb Termék Díj: L-e-cigi!
  • 21nő különdíj: Szenved-éjjel-nAPPal

A 21 Nő az egészségügyért alapítvány, a Citi és a Junior Achievement Magyarország gratulál a fiataloknak. Külön köszönet helyszín biztosításáért a World Health Organization (WHO) budapesti irodájának.

A legjobb üzleti terv díja a 9. csapaté:Kalmár Petra, Horváth Zita, Skorcov Tünde és Kristóf Ágnes A legjobb üzleti terv díja a 9. csapaté:Kalmár Petra, Horváth Zita, Skorcov Tünde és Kristóf Ágnes Forrás: www.21no.hu
A leginnovatívabb ötlet díját a 7-es csapat nyerte el:Győrfi Boglárka, Pálinkó Fanni, Major Luca és Nádasdy Mihály A leginnovatívabb ötlet díját a 7-es csapat nyerte el:Győrfi Boglárka, Pálinkó Fanni, Major Luca és Nádasdy Mihály Forrás: www.21no.hu
A 4-es csapat kapta a legjobb szolgáltatás díját:Gajdos Tamás, Gyányi Réka, Sándor Csenge Anna és Ormai Hanga Johanna A 4-es csapat kapta a legjobb szolgáltatás díját:Gajdos Tamás, Gyányi Réka, Sándor Csenge Anna és Ormai Hanga Johanna Forrás: www.21no.hu
21nő különdíj: Szenved-éjjel-nAPPal 21nő különdíj: Szenved-éjjel-nAPPal - csapattagok: Simon Fruzsina, Szabó Bíborka és Kiss Márta Forrás: www.21no.hu

"Jóllehet verseny volt, úgy érezzük, mindenki győzőtt!"

Már eleve az első nagy találkozás is óriási öröm volt a MentorProgram diákjainak, akik az év további részét is együtt fogják tölteni. A generációk közötti kommunikáció, ötletcsere szintén mindenkit épített. Az ötletek pedig reméljük, hogy a mindenkit érintő függőségi problémákat tudják majd orvosolni egyszer a valóságban is - mondta el Kertész Éva, a 21 Nő az Egészségért Alapítvány ügyvezetője.

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#szenvedélybetegség

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához