Pórul járt az angyalföldi Bruce Lee: a falécek helyett a keze tört el

Hírek
2024. január 17. 12:11

Fiatalok egy csoportja mérte össze erejét a hét elején az egyik budapesti parkban, ahol egymásra pakolt faléceket szerettek volna egyetlen ütéssel eltörni.

Az Országos Mentőszolgálat a közösségi oldalán számolt be egy érdekes mentésről:

"Fiatalok egy csoportja mérte össze erejét a hét elején az egyik budapesti parkban, ahol egymásra pakolt faléceket szerettek volna egyetlen ütéssel eltörni. Volt akinek sikerült is, azonban egy 20 év körüli férfi próbálkozása csúfos kudarcba fulladt. A léceket ugyan nem, saját kezének azonban több csontját is sikerült szilánkosra törnie.

A csapat sejtette, hogy komoly a baj, ezért gyalog indultak el a kórházba, ám a sérült pár lépés után összeesett a fájdalomtól. Ekkor kérték a mentők segítségét, bajtársaink pedig perceken belül helyszínre értek és ellátták a férfi sérülését. Végül stabil állapotban szállíthattak kórházba a mentők, ahol azonnal megoperálták. Mielőbbi felépülést kívánunk, a mentésben résztvevőknek gratulálunk!"

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Legalább harmincan mentek el érzéketlenül a férfi mellett, mire segítséget kapott



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Országos Mentőszolgálat
# Országos Mentőszolgálat# baleset# mentés# mentők

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk