Ezeket látta már?

Így reagált a MOK az új egészségügyi rendelettervezetre

orvos

A Magyar Orvosi Kamara közösségi oldalán egy posztban fejtette ki álláspontját az új rendelettervezetről.

Egy új rendelettervezet értelmében januártól havi 20 órányi, állami intézményben töltött munkára köteleznék a magánellátásban dolgozó orvosokat, szakorvosokat is, ha meg szeretnék tartani az engedélyüket.

Nem marad válasz nélkül az új jogszabály

"Érezzük és értjük azt a feszültséget, amit a most megjelent rendelettervezetek okoznak mindnyájatokban. Ígérjük, hogy az az attitűd és az az orvosokról alkotott kép, amit a törvény és rendeletei kirajzolnak, nem marad válasz és az orvostársadalom erejét megmutató reakció nélkül.

A MOK elnöksége most szakértők bevonásával és valamennyi területi szervezet véleményét kérve dolgozik a szakmailag megalapozott, a tagság érdekeit képviselő véleményezésen, amit szokás szerint megosztunk Veletek is.

Feladatunk elmagyarázni a társadalomnak, hogy ezek a jogszabályok milyen kiterjedten rombolják Magyarország egészségügyét.

Kérünk mindenkit, hogy kövesse a fejleményeket, véleményével, javaslatával keresse a területi szervezetét. A hivatalos írásos véleményen túlmenően február 4-én a rendkívüli Országos Küldöttközgyűlésen döntünk az orvostársadalom közös fellépésének formájáról." - olvasható a MOK közösségi oldalán közzétett posztban.

Szükség lenne a magánrendszerben dolgozó orvosok munkájára az állami ellátásban is

Szijjártó László, a Magyar Orvosi Kamara győri elnöke az RTL-nek kiemelte, hogy továbbképzésre eddig is szükség volt az orvosi engedély meghosszabbításához, de ahhoz évi 60 órát kellett dolgozni. Ezen változtatna a mostani javaslat.

A helyzetet tovább árnyalja, hogy a tervezetben nem szerepel, hogy a havi 20 óra munkáért az orvosok kapnának-e fizetést. A MOK győri elnöke kiemelte, hogy nyílt párbeszédre volna szükség, arra, hogy nyíltan kimondják, szükségállapot van a magyar egészségügyben, és szükség van a magánellátásba távozott kollégákra is, hogy a rendszer még elfogadható módon tovább működtethető legyen. Szijjártó László szerint a magánrendszerben dolgozó orvosokat meg kellene kérni vagy valamilyen más módon kellene motiválni, hogy visszajöjjenek segíteni az állami rendszerbe.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: rtl
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához