Ezeket látta már?

Testén sebekkel, kihűlve vitt el egy demens embert a mentő

kihülés mentő demens sürgősségi ellátás

A kórházban már nem tudták megmenteni.

Az elhunyt sértett 2020-ban már középsúlyos demenciában szenvedett, önellátásra képtelen volt - rögzítette vádiratában az Egri Járási Ügyészség. Az elhunyt egyedül élt, ezért megállapodást kötött egy szociális intézménnyel „szociális segítésre”. A megállapodó, középsúlyos demenciában szenvedő, önellátásra képtelen idős ember személyi gondozását így a szolgálattal munkaviszonyban lévő vádlott végezte.

S. Sz. 2020. évben több alkalommal jelezte munkáltatójának – a sértett fiának –, hogy felmenője 24 órás felügyeletre és gondozásra szorul, intézeti elhelyezésére azonban mégsem került sor.

A sértett később kórosan lesoványodott, testén sebek alakultak ki, illetve kihűlt. Végül mentők szállították kórházba, azonban a kórházi kezelés ellenére életét vesztette. Halálát a súlyos érelmeszesedés mellett kialakult előrehaladott testi leromlásos állapot és kihűlés miatt szövődményként fellépett tüdőgyulladás okozta.

A vádirat megállapítása szerint a terhelt szabályszegésével okozati összefüggésben következett be a sértett elhalálozása. Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége a vád S. Sz. ellen, akinek az ügyét hétfőn, január 15-én tárgyalja az Egri Járásbíróság.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Életet mentett a gondosóra

Mi a tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

életmentés

Forrás: Egri Járási Ügyészség
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához