Ezeket látta már?

A 70 éves nőnek fájt a mellkasa, de azt hitte, ez nem nagy baj

mentő, mentők, defibrillátor, sürgősségi

Az asszony az utolsó pillanatban kért segítséget.

"Már több mint egy napja fájt mellkasa, de nem gondolta, hogy nagy lehet a baj az a 70 év körüli nő, aki tegnap reggel lett rosszul Jász-Nagykun Szolnok vármegyei otthonában. Az asszony végül a közeli háziorvosi rendelő asszisztensétől kért segítséget, aki meglátogatta a beteget, majd rögtön mentőt hívott" - olvasható az OMSZ bejegyzésében.

A posztból kiderült, hogy a mentésiránytó rögtön riasztotta a legközelebbi mentőegységet és a mentőhelikoptert is. Eközben azonban a nő keringése leállt, így az asszisztens megkezdte az újraélesztést, amit perceken belül helyszínre érkező mentősök emelt szinten folytattak. A nő keringése többször visszatért, majd újra összeomlott mire az időben megkezdett mellkasi nyomások végül sikerre vezettek. Az asszonyt kritikus állapotban, légi úton szállították kórházba a mentők.

Mit tegyünk, ha valakinek leáll a szíve?

Azonnal meg kell kezdeni az újraélesztést! 30 mellkasi nyomást végzünk, majd jön 2 fújás az orrba vagy szájba. A befújást elhagyhatjuk, a lényeg a szív újraindítása a mellkas kompresszióval.

A műveletet addig végezzük, amíg meg nem érkezik a mentő. Egyszerűen hangzik? Kivitelezni azonban kevesen merik, ezért is történhet meg az, hogy évente 25 ezer infarktusos esetből 5500 halállal végződik.

És egy igazi, szakmai tipp: ha bizonytalanok vagyunk, és egyedül végezzük az újraélesztést, dúdoljuk vagy kapcsoljuk be a Bee Gees-től a Stay in alive című slágert, ez ugyanis a mellkasnyomás tökéletes ritmusa.

1. Helyezze egymásra a két kezét.

2. Az alsó tenyerét tegye a mellkas közepére úgy, hogy az éle középre essen.

3. Nyomja le a mellkast kb. 5cm mélyre – percenként kb. százszor.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Folyton bedobban a szíve? Nem csak szívritmuszavar okozhatja

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#infarktus

Forrás: facebook.com/orszagosmentok
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához