Ezeket látta már?

Mérgező aknába küldte le emberét a főnök a meghalt kollégájáért

mérgező gáz szén-monoxid benzol mérgezés tünetei

Ő maga is súlyos mérgezést szenvedett el, s elájult, miközben végrehajtotta munkáltatója parancsát.

Az érdi rendőrök befejezték annak a 78 éves férfinak az ügyét, aki egy töltőállomás akkori ügyvezetőjeként a gyanú szerint felelőse volt egy munkahelyi balesetnek - egy ember meghalt, egy másik súlyos mérgezést szenvedett el - írta meg a police.hu.

Főnöke utasítására mászott le

Vezetője arra kérte a 69 éves férfit, hogy menjen le egy 25 m³-es, földbe süllyesztett, benzintároló fekvőtartályba, és felhozza az ott korábban rosszul lett és a mérgező anyagoktól meghalt kollégáját. Ő is belélegezte az aknában felgyülemlett benzolt, alifás szénhidrogén vegyületeket és szén-monoxidot. Az eset 2020. június 26-án reggel történt, ami okán ő maga is enyhe mérgezést szenvedett, s elájult, miközben épp végrehajtotta munkáltatója parancsát.

Az eljárás során kirendelt igazságügyi munkavédelmi szakértői vélemény alapján az akkori ügyvezető megszegte a munkavédelmi törvény több követelményét, amely közvetve vagy közvetlenül is hozzájárult a tragédia bekövetkezéséhez. Nem készült a beszállással végzendő munka biztonsági követelményeit tartalmazó belső utasítás, így nem is volt mi alapján és mire oktatni a dolgozókat a speciális körülmények közötti munkavégzés végrehajtására.

Az akkori ügyvezető nem foglalkoztatott munkavédelmi szakképesítéssel rendelkező szakembert, így nem volt a töltőállomáson olyan ember, aki a tartályba való leszállás veszélyeit és a biztonsági követelményeit ismerte volna. Nem biztosított egyéni védőeszközöket, speciális légzésvédő nélkül pedig még mentésnél sem lett volna szabad a tartály belsejébe lemenni.

Az igazságügyi orvosszakértői vélemény alapján az életben maradt dolgozó szénhidrogén vegyületek, valamint szén-monoxid belégzését követően kialakult enyhe fokú mérgezése, továbbá az oxigénhiány miatti eszméletvesztéssel járó állapota 8 napon belül gyógyuló, ám fennállt a reális veszélye a ténylegesnél súlyosabb, 8 napon túl gyógyuló súlyos mérgezés, vagy fulladásos halál bekövetkezésének.

Az igazságügyi szakértő szerint az akkori ügyvezető, mint munkáltató foglalkozási szabályt szegett, ezzel mindkét áldozat életét, testi épségét közvetlenül veszélyeztette, az 54 éves férfi halálát okozta. ráadásul a mentés megkezdése előtt nem hívott mentőt, amivel saját és másik két munkavállaló életét és testi épségét is veszélynek tette ki.

Az akkori cégvezető a terhére rótt bűncselekményt tagadta, a gyanúsítás ellen panasszal élt

Védekezésében elmondta, hogy nem érzi magát felelősnek a történtek miatt, sőt az élete kockáztatásával próbálta megmenteni beosztottja életét.

Az Érdi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a 78 éves férfival szemben a halált okozó, foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást befejezte, az ügy iratait átadta az ügyészségnek.

A szén-monoxid hatása a szervezetre

A belélegzett anyagok küzül már csak ha a szén-monoxidot nézzük is, súlyos egészségügyi következményei vannak, ha túl nagy koncentrációban kerül a szervezetbe:

  1. A szén monoxid és az oxigén bekerülnek a légzőszervbe.
  2. A szén-monoxid kapcsolódik a hemoglobinhoz. A szén-monoxid és a hemoglobin (oxigénmolekulák szállítója) karboxihemoglobinná (szén-monoxid+hemoglobin) alakul.
  3. A karbaxihemoglobin akadályozza az oxigénszállítást. A sejtek és szövetek oxigénhiányos állapotba kerülnek.
  4. A szén-monoxid kb 250-szer jobban kötődik a hemoglobinhoz, mint az oxigén, ezért már kis mennyiség is súlyos következményekkel járhat.

Szén-monoxid mérgezés tünetei

  1. émelygés
  2. fejfájás
  3. hányinger, hányás
  4. végtagok gyengesége
  5. izomfájdalom
  6. mozgásképtelenség
  7. hallucináció
  8. szédülés
  9. eszméletvesztés

Ha a szén-monoxid koncentráció:

  • 0.02% 2-3 óra tartózkodás után fejfájás, fáradtság, szédülés, hányinger
  • 0,04% 1-2 óra után homloktája fejfájás, 3 óra után életveszély
  • 0,08% 30 perc után szaggató fejfájás, 2-3 óra után halál
  • 0,15% 20 perc után ájulás, 1-2 óra után halál
  • 0,30% 5-10 perc után ájulás, 20-30 perc után halál
  • 0,60% 1-2 perc után ájulás, 10-20 perc után halál
  • 1.20% 1-5 perc után halál

Szén-monoxid mérgezés esetén ezt kell tenni:

  1. Hívjunk mentőt!
  2. Vigyük ki a sérültet a gáztérből!
  3. Fektessük le a szabad levegőn!
  4. Ha eszméletlen, helyezzük stabil oldalfekvésbe!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Bizarr betegségek: világító csontokat, eltorzult arcot okoz ez az elfeledett mérgezés

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#munkahelyi sérülés

Forrás: police.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához