Ezeket látta már?

Összeesett az apa a fürdőszobában Hajdúszoboszlón, a fia élesztette újra

sürgősségi, idős néni, budapest, mentő

A férfi hirtelen lett rosszul.

"Tegnap reggel minden előzetes panasz hirtelen összeesett a fürdőszobában az a 65 év körüli férfi, akihez hajdúszoboszlói otthonába kérték a mentők gyors segítségét. A beteg fia megvizsgálta édesapját a mentésirányító utasításai alapján, ám ekkor már nem tapasztalt nála légzést. Ugyan nem tudta, hogy mit kell tennie, mégsem esett pánikba és a telefonos instrukciók szerint azonnal megkezdte az újraélesztést" - olvasható az OMSZ közösségi oldalán.

A posztból kiderült, hogy közben a mentésirányítás több egységet, köztük rohamkocsit riasztott, valamint az OMSZ Ügyeleti Szolgálatának közelben állomásozó kocsiját is. A mentősök perceken belül helyszínre értek és átvették az újraélesztést és emelt szintű ellátásba kezdtek, ami alatt a bejelentő továbbra is mindenben segített. Az elszánt küzdelmet siker koronázta, az időben megkezdett mellkasi nyomásoknak köszönhetően, végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a férfit.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Miben különbözik a gyermekek újraélesztése a felnőttekétől?

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



Forrás: facebook.com/orszagosmentok
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához