Ezeket látta már?

Ebben az országban már elfogadták: vény nélkül kapható, esemény utáni tabletta

paracetamol fájdalomcsillapító gyógyszer máj méreg

A gyógyszerügyi törvény módosítása értelmében konkrétan az ellaone nevű tabletta lenne szabadon forgalmazható.

Elfogadta a lengyel kormány azt a törvénymódosító javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy a nem kívánt terhesség elkerülése érdekében alkalmazott "esemény utáni tablettákat" vény nélkül is lehessen vásárolni - jelentette be sajtóértekezletén Donald Tusk miniszterelnök.

A módosító javaslat ezután a szejm elé kerül, ahol szavazni fognak róla

"A 15 évnél idősebb lányok és nők számára nem lesz vényköteles, a 15 évnél fiatalabbak esetében azonban vényköteles lesz. Egy "esemény utáni" fogamzásgátló, nem pedig korai vetélést okozó szerről van szó, amely az Európai Unió államaiban "a legáltalánosabb megoldásnak számít". - mondta el Tusk.

Több lengyelországi életvédő szervezet szerint az ellaone korai vetélést is okozhat

A kormányfő bejelentette továbbá: benyújtják a szejmbe a terhesség 12. hetéig végezhető "legális és biztonságos" abortuszról szóló tervezetet is. Elismerte, hogy a széles kormánykoalíción belül eltérnek a vélemények a témáról, így a törvényjavaslatot nem kormánytervezetként, hanem civil szervezetekkel együttműködve terjesztik elő.

A 12 hétnél fiatalabb magzatok művi vetélésének engedélyezését a kormánykoalíción belül a Lengyel Parasztpárt és a Lengyelország 2050 ellenzi. Azt szeretnék, hogy népszavazás döntsön az ügyben, előtte azonban állítsák vissza a magzat védelméről szóló, 1993-ban elfogadott, abortusz-kompromisszumnak is nevezett törvény szerinti állapotot. A törvény három esetben engedélyezte a terhességmegszakítást: ha a terhesség nemi erőszak következménye, ha az anya élete veszélyben forog, vagy ha a magzat visszafordíthatatlan károsodást szenvedett.

A lengyel alkotmánybíróság 2020-as döntése nyomán csak az első két esetben megengedett az abortusz. Az alkotmánybírósági döntés annak idején tömeges feminista tüntetéseket váltott ki.

A szintén a kormánykoalíció részét képező Baloldal frakciója már tavaly novemberben, röviddel a választások után benyújtott a szejmbe két, a terhességmegszakításra vonatkozó jelenlegi szabályozást liberalizáló tervezetet.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ezért kötik a magzati szívhang meghallgatásához az abortusz elvégzését

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

abortusz

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához